2015. december 15., kedd

A siker titkai





Tanulmányaink során nem intuitív és kreatív képességeink fejlesztésére,hanem biflázásra, lexikális tudásra, adatokra és tényekre tanítanak bennünket,
így azután egészen normális, hogy a döntési hibák nem kerülhetők el.
   Ez, különböző okokból, nem is olyan tragikus, mint ahogy azt magunknak bebeszéljük.
Először: Azt, hogy helyes, vagy hibás döntést hoztunk-e, a döntés után azonnal, egyáltalán nem tudjuk megítélni. Valaki egyszer igen bölcsen mondotta:
„Ahhoz, hogy a hibákat és a helyes döntéseket meg tudjuk különböztetni egymástól, anélkül, hogy tévednénk, Istennek kellene lennünk."
Ami ma legjobb döntésünknek látszik, holnap, vagy néhány év múlva,
legnagyobb hibánknak bizonyulhat. Egy látszólag hibás döntésről
hamarosan kiderülhet, hogy aranyat ér. Ha egy kicsit gondolkodik, bizonyára
talál erre néhány igazolást saját tapasztalatából is.
A gazdasági életből is vehetünk azonban egy világos és még ma is érvényes
példát. Amikor a német fővállalkozó a perzsákkal szerződést írt alá
több atomerőmű építésére Iránban, a tranzakció az évszázad üzletének látszott.
Ma (ugyanolyan túlzással) az évszázad csődjének lehetne nevezni. (Ez
a példa a perzsa sah bukásának idejéből származik.)
A döntést annak idején biztosan jól megfontolták. A politikai fejlődés
Iránban, ebben a formában, nem volt előrelátható. (Hasonló példákat tetszés
szerinti mennyiségben lehetne felsorolni.)

Néhány évvel ezelőtt az USA
legeredményesebb vállalatainak vezetőit megkérdezték, mi az arány helyes
és hibás döntéseik között az üzleti életben. Mindannyian nyíltan bevallották,
hogy döntéseiknek kb. 30 %-a helyes és 70 %-a téves volt.
Mire jók akkor a hosszas fontolgatások a döntések előtt? Ha magánéletében
és/vagy hivatásában csak 30 % helyes döntést hoz, még mindig a
legnagyobbak, a legeredményesebbek közé tartozik.
A 70 % hibás döntésnél az ebből következő helyzetet esetleg még megvizsgálhatja,
hogyan tudná belőle a legjobbat kihozni.

Másodszor: Nem kell hosszasan megfontolnunk, hogy helyesen vagy
hibásan döntünk, mert minden döntés új helyzetet teremt számunkra. A
helyzetekről már tudjuk, hogy ezek mindig adottságok, a valóság részei. Azt
is tudjuk, hogy egy szituáció velünk szemben először mindig semlegesen viselkedik.
Csak a mi beállítottságunk teszi számunkra (sohasem mások számára)
jóvá vagy rosszá, széppé vagy csúnyává. Ha elfogadjuk, semmi bajt
nem okoz, nem okoz nekünk problémát.
Ha azonban elutasítjuk, nem akarjuk, vagy nem tudjuk elfogadni, problémát
csináltunk magunknak belőle. Akkor cselekednünk kell. A problémát
meg kell oldanunk. Meg kell keresnünk és meg kell tanulnunk megoldását.
Ez csak úgy megy, hogy valamit teszünk, valami mellett döntünk. A talált
megoldási javaslatokat lehetőségeink keretében meg kell vizsgálnunk, azután
döntenünk kell a megoldásra vonatkozóan. Nem kell sokat töprengenünk
azon, hogy ez a döntés helyes-e vagy nem.
Miért nem? Mert már tudjuk, hogy ez a döntés is egy új helyzetet fog
teremteni. Ezt azután elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk. Ha nem fogadjuk
el, újból van egy problémánk. Ezt megint meg kell oldanunk. Ehhez ismét
cselekednünk kell, új döntést kell hoznunk. Ez az új döntés ismét új helyzetet
teremt. Ezt azután vagy elfogadjuk, vagy elutasítjuk, és így tovább.
Lásd fent.
Ez az élet folyamata. Ha ezt így csináljuk, mindig tovább haladunk a
tanulásban, önmagunk fejlesztésében. Ha mindig csak fontolgatunk és vizsgálunk,
akkor végül is semmit sem teszünk. „A tett halála az okoskodás",
mondja a közmondás.

És még életveszélyes is lesz, ha eközben a probléma megoldását halogatjuk,

a döntéseket elkerüljük. A megoldatlan problémák (úgy a magánéletben,
mint hivatásunk gyakorlása közben) teherré sűrűsödnek és szervezetre is terhet ró.  
A szívnek kevesebb helye van a mellkasban, és ez nehezíti munkáját. 
A tüdő is össze van szorítva. Kapacitásának csak egy töredékét
tudja kihasználni. Állandóan sok elhasznált, méreggel teli levegő
marad vissza benne. A vér a további anyagcseretermékeket csak kis részben
tudja leadni, és csak kevés oxigént tud felvenni. A szervezet így egyre jobban
mérgeződik. A kiválasztásra szánt anyagok egyre jobban terhelik és
működéséhez nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű oxigén sem.
Ezt a sok bajt úgy szüntethetjük meg a leggyorsabban, ha cselekszünk,
ha testileg is teszünk valamit. Csak válltartásunkat kell korrigálnunk. A váll
csúcsát egyenes hátra (nem felfelé!) kell húznunk és úgy is hagynunk.
Ez nem megy fáradtság nélkül és teljesen fájdalom nélkül sem. Az izmok,
amelyek a vállat egyenesen tartják, már ernyedtek lettek és megnyúltak. Újból
erősebbnek és rövidebbnek kell lenniük, és ez nem mindig megy megerőltetés,
izomláz nélkül. Egy héten belül azonban újra képesek az egyenes
tartást megerőltetés nélkül biztosítani.

Ez a tartásjavítás ugyan a legegyszerűbb módja a depresszió és bizonytalanság
megszüntetésének, amely gyorsabban hat, mint minden más
módszer és eszköz; (a gondolkodásmód átállításával összekötve, a depresszió
1-6 hét alatt úgyszólván mindig megszűnik) azonban alkalmazása sok
emberben aggályt vált ki.
A mellkas kitágulása következtében a nőknek 1-2 számmal nagyobb
melltartót kell venniük. Ha mellük már korábban is jól fejlett volt, egészen
hibásan, szégyenkeznek emiatt. (Rossz tartásukat is részben ezért szokták
meg.)
Mások azt hiszik, hogy az egyenes tartást a külvilág büszkeségnek vagy
felvágásnak minősíti. Egy üzletasszony mondta egyszer: „Ezt nem tehetem!
Az emberek azt hinnék, többre tartom magam náluk." Egy szállítmányozási
vállalkozó mondotta: „Ha ilyen egyenesen átmegyek az udvaron, a gépkocsivezetőim
azt fogják mondani: A főnök fennhordja ám az orrát!"
Ön már - remélhetőleg - tudja, milyen téves lenne mások feltételezett
véleménye miatt saját egészségét tönkretenni. Ezenkívül azt is tudja, hogy a
magatartásmód kifejező jegyeit mások mindig öntudatlanul, de mindig
helyesen értelmezik. így a magabiztosságot senki sem fogja felvágásnak
érezni.
Cselekedjen tehát! Alkalmazza a „Csináljunk úgy, mintha ..." szabályt
a mindennapi életben. Tegyen kifelé úgy, mintha már belül is vidám
és magabiztos volna, és nem maradhat többé szomorú és bizonytalan!
Figyelje magát, állapítsa meg, milyen a testtartása, mozdulatai, arckifejezése
különböző kedélyállapotokban, családi beszélgetés, vagy üzleti tárgyalás
közben. Ha megállapította, hogy félelem, harag, bizonytalanság,
gyűlölet stb. esetén egy bizonyos testtartást, arckifejezést vesz fel, szokjon
le róla, vagy változtassa meg, és gyorsan észre fogja venni, hogy ezzel
együtt kedélyállapotát, érzelmeit is megváltoztatta. Fejlessze ezután az
új tartást, az új arckifejezést, ismételt cselekvés útján, szokássá. Ezzel egyidejűleg
életét is megváltoztatja.

Pásztorfi János: Életed egy kivételes lehetőség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése