2018. augusztus 29., szerda

Lipica


Fotó: https://photos.app.goo.gl/PF6Jwm4p9pp3W1bU6
Szlovénia festői karsztvidékén, egy zöld oázis közepén, évszázados fák árnyékában, csupán egy kőhajításnyira a szlovén-olasz határtól találjuk a lipicai majorságot. A 16. században alapított ménes Szlovénia történelmi és kulturális örökségei között valódi csemege még a lovak iránt kevésbé érdeklődő turisták számára is. A világ leghíresebb lovai közé tartozó lipicai fajta illusztris történetét a majorság részletesen bemutatja az ide látogatóknak. Egy egész napot is érdemes eltölteni a farmon, ami mára Szlovénia egyik legnépszerűbb nevezetességévé nőtte ki magát.

1578-ban II. Károly osztrák főherceg alapította meg a ménest, ami 1918-ig a császári család tulajdonában volt. Károly olyan lovakat szeretett volna kitenyészteni, melyek a bécsi Spanyol Lovasiskolában, a császári udvarban is minden szempontból megállják a helyüket, úgy jellemükben, mint pompás megjelenésükben. Mivel a szlovén karsztos vidék talaja és éghajlata nagyon hasonló Spanyolországéhoz, a főherceg választása a tenyészet bázisához erre a területre esett. Ezt követően megindult a majorság kialakítása a trieszti püspök már elhagyott nyári rezidenciájának területén. A 16. században a ménes létszáma tovább bővült, a 18. század elején, József császár uralkodása idején pedig a létesítmények számát is növelték a majorságban. Bécsben 1735-ben, a nemrégiben elkészült Spanyol Lovasiskolában került sor a lipicai fajta szélesebb körben történő bemutatására. Mária Terézia uralkodásának idején a lipicai állományra még nagyobb figyelmet fordítottak, köszönhetően elsősorban férjének, I. Ferencnek, aki a lovak megszállottja volt.

Szlovénia festői karsztvidékén, egy zöld oázis közepén, évszázados fák árnyékában, csupán egy kőhajításnyira a szlovén-olasz határtól találjuk a lipicai majorságot. A 16. században alapított ménes Szlovénia történelmi és kulturális örökségei között valódi csemege még a lovak iránt kevésbé érdeklődő turisták számára is. A világ leghíresebb lovai közé tartozó lipicai fajta illusztris történetét a majorság részletesen bemutatja az ide látogatóknak. Egy egész napot is érdemes eltölteni a farmon, ami mára Szlovénia egyik legnépszerűbb nevezetességévé nőtte ki magát.

1578-ban II. Károly osztrák főherceg alapította meg a ménest, ami 1918-ig a császári család tulajdonában volt. Károly olyan lovakat szeretett volna kitenyészteni, melyek a bécsi Spanyol Lovasiskolában, a császári udvarban is minden szempontból megállják a helyüket, úgy jellemükben, mint pompás megjelenésükben. Mivel a szlovén karsztos vidék talaja és éghajlata nagyon hasonló Spanyolországéhoz, a főherceg választása a tenyészet bázisához erre a területre esett. Ezt követően megindult a majorság kialakítása a trieszti püspök már elhagyott nyári rezidenciájának területén. A 16. században a ménes létszáma tovább bővült, a 18. század elején, József császár uralkodása idején pedig a létesítmények számát is növelték a majorságban. Bécsben 1735-ben, a nemrégiben elkészült Spanyol Lovasiskolában került sor a lipicai fajta szélesebb körben történő bemutatására. Mária Terézia uralkodásának idején a lipicai állományra még nagyobb figyelmet fordítottak, köszönhetően elsősorban férjének, I. Ferencnek, aki a lovak megszállottja volt.
Szlovénia festői karsztvidékén, egy zöld oázis közepén, évszázados fák árnyékában, csupán egy kőhajításnyira a szlovén-olasz határtól találjuk a lipicai majorságot. A 16. században alapított ménes Szlovénia történelmi és kulturális örökségei között valódi csemege még a lovak iránt kevésbé érdeklődő turisták számára is. A világ leghíresebb lovai közé tartozó lipicai fajta illusztris történetét a majorság részletesen bemutatja az ide látogatóknak. Egy egész napot is érdemes eltölteni a farmon, ami mára Szlovénia egyik legnépszerűbb nevezetességévé nőtte ki magát.

1578-ban II. Károly osztrák főherceg alapította meg a ménest, ami 1918-ig a császári család tulajdonában volt. Károly olyan lovakat szeretett volna kitenyészteni, melyek a bécsi Spanyol Lovasiskolában, a császári udvarban is minden szempontból megállják a helyüket, úgy jellemükben, mint pompás megjelenésükben. Mivel a szlovén karsztos vidék talaja és éghajlata nagyon hasonló Spanyolországéhoz, a főherceg választása a tenyészet bázisához erre a területre esett. Ezt követően megindult a majorság kialakítása a trieszti püspök már elhagyott nyári rezidenciájának területén. A 16. században a ménes létszáma tovább bővült, a 18. század elején, József császár uralkodása idején pedig a létesítmények számát is növelték a majorságban. Bécsben 1735-ben, a nemrégiben elkészült Spanyol Lovasiskolában került sor a lipicai fajta szélesebb körben történő bemutatására. Mária Terézia uralkodásának idején a lipicai állományra még nagyobb figyelmet fordítottak, köszönhetően elsősorban férjének, I. Ferencnek, aki a lovak megszállottja volt.

  Szlovénia festői karsztvidékén, egy zöld oázis közepén, évszázados fák árnyékában, csupán egy kőhajításnyira a szlovén-olasz határtól találjuk a lipicai majorságot. A 16. században alapított ménes Szlovénia történelmi és kulturális örökségei között valódi csemege még a lovak iránt kevésbé érdeklődő turisták számára is. A világ leghíresebb lovai közé tartozó lipicai fajta illusztris történetét a majorság részletesen bemutatja az ide látogatóknak. Egy egész napot is érdemes eltölteni a farmon, ami mára Szlovénia egyik legnépszerűbb nevezetességévé nőtte ki magát.

1578-ban II. Károly osztrák főherceg alapította meg a ménest, ami 1918-ig a császári család tulajdonában volt. Károly olyan lovakat szeretett volna kitenyészteni, melyek a bécsi Spanyol Lovasiskolában, a császári udvarban is minden szempontból megállják a helyüket, úgy jellemükben, mint pompás megjelenésükben. Mivel a szlovén karsztos vidék talaja és éghajlata nagyon hasonló Spanyolországéhoz, a főherceg választása a tenyészet bázisához erre a területre esett. Ezt követően megindult a majorság kialakítása a trieszti püspök már elhagyott nyári rezidenciájának területén. A 16. században a ménes létszáma tovább bővült, a 18. század elején, József császár uralkodása idején pedig a létesítmények számát is növelték a majorságban. Bécsben 1735-ben, a nemrégiben elkészült Spanyol Lovasiskolában került sor a lipicai fajta szélesebb körben történő bemutatására. Mária Terézia uralkodásának idején a lipicai állományra még nagyobb figyelmet fordítottak, köszönhetően elsősorban férjének, I. Ferencnek, aki a lovak megszállottja volt.

forrás: A történelmi ménes szülőföldjén: Lipica | Miénk a Világ

2018. augusztus 28., kedd

Aki képes volt megélni az élet teljességét: Frida Kahlo


"Éljen az élet!" címmel festette csendéleteit nem sokkal 47 éves korábban bekövetkezett halála előtt.
Ez alatt a 47 év alatt  intenzívebben és többet élt meg, mint sokan kétszer ennyi idő alatt.
Nem volt könnyű sorsa.
Nem élt könnyű időszakban (1907-1954).
A fájdalmait azonban "kifestette" magából.   
Akart, mert, és tudott élni!
Időszaki kiállítása 2018 November 4.-ig tekinthető meg a Nemzeti Galériában
Kapcsolódó film: Frida
Kapcsolodó cikk (angolul): Frida Kahlo

2018. augusztus 22., szerda

Piran



a tengerparti kisváros nyugodt hangulatot áraszt. 
Az Adriai-tenger partján faragott kőtömbök felvidítanak. 

Az első lakói a területeknek - akár csak az Isztriai-félszigetnek - az illír törzsek voltak, akik földműveléssel, vadászattal, halászattal foglalkoztak. Az itt élő kalózok az Észak-Adrián folyó római kereskedelmet támadták. Kr. e. 178 és 177-ben a Római Birodalom része lett, ezt követően jöttek létre az első villa rusticák, az az római villák. Az 5. századtól az avarok és a szláv népek betörésével a lakosság visszahúzódott a védhető szigetekre és félszigetekre. Ezzel kezdődött a városok kialakulása. A 7. században a Bizánci Birodalom, majd 788-ban a Frank Birodalom része lett és szlávok telepedtek le a térségben. 952-ben Piran része lett a Német-római Birodalomnak. A településről származó legkorábbi feljegyzést egy ismeretlen ravennai pap tette a 7. századi világtérképen. Az ábrázoláson is szereplő település neve valószínűleg görög „pürranosz” szóból származik, ami azt jelenti, „piros”, mert a vöröses kövek gyakoriak a város környéken.

1812. február 12-én zajlott le a Piranói csata. Ez volt a szlovén tengerpart ma napig egyetlen tengeri csatája, amikor is egy brit és egy francia sorhajó Piran mellett összecsapott. A tengeri csata az 1807-1814 között az Adrián zajlott napóleoni háborúk része volt. A francia Rivoli nevű hajót 1810-ben Velencében építették azzal a céllal, hogy támogassa Napóleont az Adrián ért sorozatos vereségeket követően. John Talbot angol tiszt által vezetett hajóhad 1812. február közepén érkezett meg Velencébe, hogy blokád alá vegye a kikötőt. A Rivoli a köd leple alatt próbált menekülni, de Talbot üldözőbe vette és 5 órás összecsapásban megadásra kényszerítette. A Rivoli legénységének fele vagy megsérült, vagy meghalt.

A 19. század végén, 20. század elején Piran volt a legvirágzóbb osztrák-magyar város több mint 12 000 lakossal, nagyobb volt, mint a közeli Koper. Ebben az időben töltötték fel a belső kikötőt, ma itt van a Tartini tér (Tartinijev trg).

A várost 1902. április 1-jén érte el a 760 mm-es keskeny nyomtávolságú Trieszt-Piran-Poreč helyi érdekű vasútvonal.

A gazdagságát mutatja, hogy itt adták át Ausztria első trolibusz vonalát 1909-ben, amely Piran-Portorož között közlekedett egészen 1912-ig. Helyét ekkor az 5447 m hosszú, 5 kitérővel rendelkező keskeny nyomtávolságú villamos vette át. A villamos létesítéséről még 1911. szeptember 11-én döntöttek Bécsben és építése 150 000 koronába került. A villamos útvonala mai Tartini térről indult Portorožba. A legnépszerűbb szakasza a Tartini tértől a Trieszt-Poreč vasútvonal állomásáig tartott. A vasutat 1935. augusztus 31-én bezárták, ennek következtében a forgalom visszaesett. A villamosok 30 percenként közlekedtek és legnagyobb sebességük 26 km/h volt. Üzemszünet csak a második világháború alatt volt, amikor a Trieszt Szabad Terület hatósága a buszforgalom mellett döntött. Bezárására és az utolsó villamos közlekedésére 1953. augusztus 31-én került sor.


A második világháborút követően a Szabad Terület Trieszt B zónájának része lett 1947-től 1954-ig, majd Jugoszlávia kapta meg. A város déli határán lévő Dragonja folyónál meghúzott új belső tagállam határok alapján Jugoszlávián belül Szlovéniához került, majd ez lett az 1991-től a független Szlovénia határa is. Az 1900-ban végzett népszámlálás szerint Pirannak 6791 olasz, 9 szlovén és egy horvát lakosa volt.



Piranban született 1692-ben Giuseppe Tartini, olasz zeneszerző és hegedűművész. 1892-ben születésének kétszázadik évfordulójára teret és szobrot is kapott tisztelőitől.
Piran 2010. október 10-én megválasztott polgármestere nemcsak az első szlovén, de az első kelet-európai fekete városvezető. A ghánai Peter Bossman orvostanhallgatóként érkezett Jugoszláviába, ahol horvát évfolyamtársával házasodott össze. A kormányzó Szociáldemokrata párt színeiben politizáló Bossman a szavazatok 51,39%-át szerezte meg a választás második fordulójában.


2018. augusztus 21., kedd

Velencei időutazás Laura Morellivel

                      
Laura Morelli jól olvasható könyvét, a "A gondolakészítő"-t olvasva, a lagúna vize felől közelítjük meg Velence díszes palotáit, bekukkanthatunk a festők műtermébe, szakácsok konyhájába, ruhakölcsönzők,gondolakészítők műhelyébe és ott érezhetjük magunkat, a XVI. századi Velence fényűző lakomáin vagy egy magánkápolna csendes félhomályában...