A siker titkai

Tanulmányaink során nem intuitív és kreatív képességeink fejlesztésére,hanem biflázásra, lexikális tudásra, adatokra és tényekre tanítanak bennünket,

így azután egészen normális, hogy a döntési hibák nem kerülhetők el.

   Ez, különböző okokból, nem is olyan tragikus, mint ahogy azt magunknak bebeszéljük.

Először: Azt, hogy helyes, vagy hibás döntést hoztunk-e, a döntés után azonnal, egyáltalán nem tudjuk megítélni. Valaki egyszer igen bölcsen mondotta:

„Ahhoz, hogy a hibákat és a helyes döntéseket meg tudjuk különböztetni egymástól, anélkül, hogy tévednénk, Istennek kellene lennünk."

Ami ma legjobb döntésünknek látszik, holnap, vagy néhány év múlva,

legnagyobb hibánknak bizonyulhat. Egy látszólag hibás döntésről

hamarosan kiderülhet, hogy aranyat ér. Ha egy kicsit gondolkodik, bizonyára

talál erre néhány igazolást saját tapasztalatából is.

A gazdasági életből is vehetünk azonban egy világos és még ma is érvényes

példát. Amikor a német fővállalkozó a perzsákkal szerződést írt alá

több atomerőmű építésére Iránban, a tranzakció az évszázad üzletének látszott.

Ma (ugyanolyan túlzással) az évszázad csődjének lehetne nevezni. (Ez

a példa a perzsa sah bukásának idejéből származik.)

A döntést annak idején biztosan jól megfontolták. A politikai fejlődés

Iránban, ebben a formában, nem volt előrelátható. (Hasonló példákat tetszés

szerinti mennyiségben lehetne felsorolni.)

Néhány évvel ezelőtt az USA

legeredményesebb vállalatainak vezetőit megkérdezték, mi az arány helyes

és hibás döntéseik között az üzleti életben. Mindannyian nyíltan bevallották,

hogy döntéseiknek kb. 30 %-a helyes és 70 %-a téves volt.

Mire jók akkor a hosszas fontolgatások a döntések előtt? Ha magánéletében

és/vagy hivatásában csak 30 % helyes döntést hoz, még mindig a

legnagyobbak, a legeredményesebbek közé tartozik.

A 70 % hibás döntésnél az ebből következő helyzetet esetleg még megvizsgálhatja,

hogyan tudná belőle a legjobbat kihozni.

Másodszor: Nem kell hosszasan megfontolnunk, hogy helyesen vagy

hibásan döntünk, mert minden döntés új helyzetet teremt számunkra. A

helyzetekről már tudjuk, hogy ezek mindig adottságok, a valóság részei. Azt

is tudjuk, hogy egy szituáció velünk szemben először mindig semlegesen viselkedik.

Csak a mi beállítottságunk teszi számunkra (sohasem mások számára)

jóvá vagy rosszá, széppé vagy csúnyává. Ha elfogadjuk, semmi bajt

nem okoz, nem okoz nekünk problémát.

Ha azonban elutasítjuk, nem akarjuk, vagy nem tudjuk elfogadni, problémát

csináltunk magunknak belőle. Akkor cselekednünk kell. A problémát

meg kell oldanunk. Meg kell keresnünk és meg kell tanulnunk megoldását.

Ez csak úgy megy, hogy valamit teszünk, valami mellett döntünk. A talált

megoldási javaslatokat lehetőségeink keretében meg kell vizsgálnunk, azután

döntenünk kell a megoldásra vonatkozóan. Nem kell sokat töprengenünk

azon, hogy ez a döntés helyes-e vagy nem.

Miért nem? Mert már tudjuk, hogy ez a döntés is egy új helyzetet fog

teremteni. Ezt azután elfogadhatjuk vagy elutasíthatjuk. Ha nem fogadjuk

el, újból van egy problémánk. Ezt megint meg kell oldanunk. Ehhez ismét

cselekednünk kell, új döntést kell hoznunk. Ez az új döntés ismét új helyzetet

teremt. Ezt azután vagy elfogadjuk, vagy elutasítjuk, és így tovább.

Lásd fent.

Ez az élet folyamata. Ha ezt így csináljuk, mindig tovább haladunk a

tanulásban, önmagunk fejlesztésében. Ha mindig csak fontolgatunk és vizsgálunk,

akkor végül is semmit sem teszünk. „A tett halála az okoskodás",

mondja a közmondás.

És még életveszélyes is lesz, ha eközben a probléma megoldását halogatjuk,

a döntéseket elkerüljük. A megoldatlan problémák (úgy a magánéletben,

mint hivatásunk gyakorlása közben) teherré sűrűsödnek és szervezetre is terhet ró.  

A szívnek kevesebb helye van a mellkasban, és ez nehezíti munkáját. 

A tüdő is össze van szorítva. Kapacitásának csak egy töredékét

tudja kihasználni. Állandóan sok elhasznált, méreggel teli levegő

marad vissza benne. A vér a további anyagcseretermékeket csak kis részben

tudja leadni, és csak kevés oxigént tud felvenni. A szervezet így egyre jobban

mérgeződik. A kiválasztásra szánt anyagok egyre jobban terhelik és

működéséhez nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű oxigén sem.

Ezt a sok bajt úgy szüntethetjük meg a leggyorsabban, ha cselekszünk,

ha testileg is teszünk valamit. Csak válltartásunkat kell korrigálnunk. A váll

csúcsát egyenes hátra (nem felfelé!) kell húznunk és úgy is hagynunk.

Ez nem megy fáradtság nélkül és teljesen fájdalom nélkül sem. Az izmok,

amelyek a vállat egyenesen tartják, már ernyedtek lettek és megnyúltak. Újból

erősebbnek és rövidebbnek kell lenniük, és ez nem mindig megy megerőltetés,

izomláz nélkül. Egy héten belül azonban újra képesek az egyenes

tartást megerőltetés nélkül biztosítani.

Ez a tartásjavítás ugyan a legegyszerűbb módja a depresszió és bizonytalanság

megszüntetésének, amely gyorsabban hat, mint minden más

módszer és eszköz; (a gondolkodásmód átállításával összekötve, a depresszió

1-6 hét alatt úgyszólván mindig megszűnik) azonban alkalmazása sok

emberben aggályt vált ki.

A mellkas kitágulása következtében a nőknek 1-2 számmal nagyobb

melltartót kell venniük. Ha mellük már korábban is jól fejlett volt, egészen

hibásan, szégyenkeznek emiatt. (Rossz tartásukat is részben ezért szokták

meg.)

Mások azt hiszik, hogy az egyenes tartást a külvilág büszkeségnek vagy

felvágásnak minősíti. Egy üzletasszony mondta egyszer: „Ezt nem tehetem!

Az emberek azt hinnék, többre tartom magam náluk." Egy szállítmányozási

vállalkozó mondotta: „Ha ilyen egyenesen átmegyek az udvaron, a gépkocsivezetőim

azt fogják mondani: A főnök fennhordja ám az orrát!"

Ön már - remélhetőleg - tudja, milyen téves lenne mások feltételezett

véleménye miatt saját egészségét tönkretenni. Ezenkívül azt is tudja, hogy a

magatartásmód kifejező jegyeit mások mindig öntudatlanul, de mindig

helyesen értelmezik. így a magabiztosságot senki sem fogja felvágásnak

érezni.

Cselekedjen tehát! Alkalmazza a „Csináljunk úgy, mintha ..." szabályt

a mindennapi életben. Tegyen kifelé úgy, mintha már belül is vidám

és magabiztos volna, és nem maradhat többé szomorú és bizonytalan!

Figyelje magát, állapítsa meg, milyen a testtartása, mozdulatai, arckifejezése

különböző kedélyállapotokban, családi beszélgetés, vagy üzleti tárgyalás

közben. Ha megállapította, hogy félelem, harag, bizonytalanság,

gyűlölet stb. esetén egy bizonyos testtartást, arckifejezést vesz fel, szokjon

le róla, vagy változtassa meg, és gyorsan észre fogja venni, hogy ezzel

együtt kedélyállapotát, érzelmeit is megváltoztatta. Fejlessze ezután az

új tartást, az új arckifejezést, ismételt cselekvés útján, szokássá. Ezzel egyidejűleg

életét is megváltoztatja.

Pásztorfi János: Életed egy kivételes lehetőség

"Mérgező érzelmek" kísérlet

Mérgező érzelmek

 „Minden érzést gondolatok előznek meg. Amennyiben kellemes, pozitív gondolataink vannak, érzéseink is kellemesek lesznek. Szeretet, öröm tölt el bennünket. De fordítva is igaz. Legyenek kellemetlen, negatív gondolataink, úrrá lesz rajtunk a félelem, a düh ...

Pozitív érzéseink hatására izmaink elernyednek, szívverésünk, légzésünk lelassul, vérnyomásunk alacsonyabb lesz, sejtjeink oxigénfogyasztása csökken, immunrendszerünk is fellélegzik.

A negatív érzelmi állapotot ellenben az agy fenyegetésnek értelmezi. A vegetatív idegrendszer ilyenkor mozgósítja az egész szervezetet. Ez a krónikus stresszhatás számos betegség okozója.

Gates professzor a washingtoni egyetemen - 271 C°-ra lehűtött kémcsövekbe beleleheltetett különböző lelkiállapotban lévő egyéneket.

Az egészséges és normális lelkiállapotban levő ember kilélegzésének párája színtelen cseppekben csapódott le.

Ha a kísérleti alany erős haragot érzett, a csapadék barna lett, bánat esetén szürke, lelkiismeret furdalás esetén rózsaszínű. Kémiai összetételük is más és más volt.

Amikor Gates a barna anyagot beoltotta egy tengeri malacba, az először rendkívül ingerlékeny lett, majd valóságos dührohamot kapott, fogaival nekiesett a ketrec falának.

Annak az embernek a leheletéből kiválasztott méreg, akiben erős gyűlölet tombolt, a kísérleti állatokat azonnal megölte.

Tíz percig tartó erős gyűlölet elegendő mérget tartalmaz több személy elpusztítására. E méreg egyike a legerősebbeknek.
Ezek a mérgek, éppúgy, mint a hormonok, már a legparányibb mennyiségben is igen hatásosak.

Valahányszor haragszunk vagy gyűlölködünk, szervezetünk mérget választ ki, amit kétségtelenül az ellenségnek szánunk, de önmagunk esünk áldozatul.
Szervezetünk nagy részben felszívja az érzelmek, gondolatok hatására képződő mérget, s így önmagát mérgezi meg vele!"
(Amit a szervezet a tüdőn keresztül eltávolít a méregből, azzal környezetünket
mérgezzük, a „családi- és a munkaklímát"!)

A negatív érzelmek „elfojtása" sem igazi megoldás.

„Érdekes dr. Vasent Lad közlése, mely szerint az
 elfojtott mohóság, birtoklási vágy a szívre és a lépre is hathat, az elfojtott félelem és szorongás a veseműködésre, de megváltoztathatja a vastagbél flóráját is.

Ennek eredményeképpen a has a képződő gázoktól felfúvódik, és fájdalmat okoz. (Ezt a fájdalmat össze lehet téveszteni szív- és májbántalmakkal.)
Az elfojtott érzelmek az immunrendszerre is hatnak, amely allergiás reakciókhoz vezethet."

 
Ha egészségesek akarunk maradni, vagy egészségünket vissza
akarjuk szerezni, negatív érzelmeinket meg kell szüntetnünk és pozitív érzelmeinket erősítenünk kell.

Pásztorfi János: Életed egy kivételes lehetőség

Kapcsolodó cikkek:

Érzelmek betegítő és gyógyító ereje és további cikkek az érzelmekről: itt!

A szó hatalma

Az orosz-szovjet fiziológus, a modern tanuláskutatás egyik vezető alakja Konsztantyin Mihajlovics Bikov (1886-1959) kísérlete, aki hipnózisban a következőt csinálta: 

a kísérleti személyeket hipnózisban megérintette, először egy hideg tárggyal, és rájuk tett plefhyzmográffal mérte, hogy hogyan reagálnak a hideg tárgy érintésére a kísérleti személyek
vérerei. A hideg tárgy érintésére összehúzódtak az erek. 


Utána folytatta a kísérletet egy meleg tárgy érintésével, erre kitágultak a kísérleti
személyek vérerei. Majd folytatva a kísérletet, összekapcsolta a tárggyal
való megérintést a megfelelő szóval. A hideg tárgy érintésére mondta, hogy
hideg, a meleg tárgy érintésére mondta, hogy meleg. 

A reakció pontosan ugyanaz volt az ereknél: hidegre összehúzódtak, melegre kitágultak. Aztán
elhagyta a tárgyakat, csak a szavakat mondta, és a hideg szóra ugyanúgy
összehúzódtak az erek, mint a hideg tárgy érintésére; a meleg szóra kitágultak,
mint a meleg tárgy érintésére. 

Aztán folytatta a kísérletet, megérintette egy hideg tárggyal a kísérleti személyeket, és azt mondta, hogy meleg. Majd meleg tárggyal megérintette a kísérleti személyeket, és azt mondta,
hogy hideg. És mit gondolnak, mire reagáltak a kísérleti személyek vérerei?
A tárgyra, vagy a szóra? A szóra. A szó hatalma, a szó ereje borzasztóan
nagy. Sokévi tapasztalataink által a szónak szinte mágikus hatása van.

Pásztorfi János Életed egy kivételes lehetőség részlet