 |
| Fotó: Robin Maxwell: Az elveszett hercegek könyvborítójáról |
A két fiú vékonyka lábain kuporgott a huzatban.
És hallgatták, ahogy a felnőttek az ajtó mögött veszekedtek.
Az évek során más-más hangok. Az apjuké:dühödt bömbölés, amit az
asztalom csapódó ököl vagy a felfordított bútorok döndülése vagy a kés nyomán
felhasadó szövet reccsenése követett.
Az anyjuké? hideg, ostorozó hangok, a harag felhevült sikolyai, És a
nagybátyjuké. Richárd (később III. Richard)bácsié, a család legkisebbjeként
óvatosan, sötéten és morcosan, folyton a bütykeit vagy az ajkát harapdálva, és
a saját bőre örökös tépkedései között a kellemetlen kényszerűségek vagy az érzékenységet sértő tények vontatott
északi hanghordozással történő hajthatatlan ismertetésével….
A két nagyanyjuké: az egyiké, mint
a csikorgó fémé, a másiké mézesmázos, manipuláló siránkozás, legalábbis
mindaddig, míg fel nem dühítették, de akkor mart, mint egy mérges kígyó.
