Elakadás

Azokban a helyzetekben, amikor nem tudod önmagadat adni, vagy kifejezni, megmutatni a benned lévő szeretetet, nem tudsz megnyílni, mert a környezet nem olyan, vagy az adott helyzet nem a legmegfelelőbb, akkor valamiféle elakadás keletkezik benned, ami feszít belülről, mert egyfajta elfojtás jön létre.

Marianne Williamson szerint "mindaz a jóság, ami ilyenkor elakad, mindaddig megőrződik számodra, amíg készen nem állsz a befogadására"

Ilyenkor elakadásról van szó. Nem arról, hogy a jóság ne lenne jelen, hogy eldobtuk volna stb. Dühösek leszünk magunkra, azt gondolhatjuk, hogy nem is vagyunk képesek az adott feladat elvégzésére, hogy velünk „valami baj van”.

Ám az Igazság, eredendő jóságunk megőrzésre kerül a számunkra, amíg készen vagyunk a befogadására. Segít megbocsájtani magunknak azt, hogy nem tudtunk a jósághoz kapcsolódni.

Megerősítés: A jóság mindig jelen van, és tudok hozzá kapcsolódni?!

Megosztani a jót ... érdemes!

Sokszor nem vesszük észre, mennyi jót osztunk meg a világgal... 

És ahhoz sem szoktunk igazán hozzá, hogy ezt észreveszik és megköszönik... 

Ez is a világ GYÓGYULÁSának bizonyítéka. 

Egyszer egy meditációban az volt a feladat, hogy idézzük fel, magunk elé azokat az embereket, akik hálásak nekünk. 

Döbbenten érzékeltem milyen sokan vannak. Olyanok, akikről meg is feledkeztem: kisgyerekkori játszótársaktól kezdve utcai járókelőkig akik megtolták a kocsimat, hogy hazajuthassak. Előfordul, hogy felidézem őket, hálával. 

Lehet, hogy évek óta nem találkoztam velük, esetleg a nevüket sem tudom, de a szeretet támogató ereje így is -teret és időt áthidalva- működik!

BG
További gondolatokat találsz itt!  

Boldogabb életet, ... de hogyan?

Fotó: nlcafe.hu

Amikor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk, azt gondolhatjuk, hogy velünk van a baj

Ilyenkor szinte a fülünkbe csenghet valamelyik szülő, tanár, hatalmi pozícióban lévő személy vagy akár egy felelősségét el- vagy ránk hárító ”barát" hangja: te vagy a hibás!

És mivel szeretjük, tiszteljük őt, adunk a véleményére – elhisszük, vagy legalábbis foglalkoztat minket a kérdés „talán igaza van?” Még akkor is igy teszünk, ha érezzük, sőt legbelül tudjuk is, hogy ártatlanok és jók vagyunk.

Amit teszünk, azért tesszük, mert

- adott esetben az tűnik a legjobb megoldásnak,
- szükségleteink kielégítésére vágyunk- hiányzik nekünk valami, amiről úgy érezzük/hisszük, hogy a megszokott környezetünkben/emberek által nem kaphatjuk meg

- félünk a veszteségtől, a fájdalomtól

- vagy attól, hogy még több fájdalmat kell megélnünk!

- inkább mi támadunk előbb, bízva benne, hogy így nagyobb esélyünk van a túlélésre (vagy akár a győzelemre), és kevesebb fájdalom ér minket.

Amikor végre sikerül bebizonyítanunk magunknak és elhinnünk azt, amit belül mindig is tudtunk, vagyis hogy jók és szeretetre érdemesek vagyunk, eltűnik az addigi alkalmatlanság illúziója, végre gyengédek lehetünkmagunkhoz, a világ pedig  jobb hellyé válik.

Amikor tapintatos tisztelettel tudunk viszonyulni önmagunkhoz, tiszteletben tartjuk saját belső szabadságunkat megteremtjük az alapot, melynek segítségével felülírhatjuk, korszerűbbre cserélhetjük saját elavult programjainkat.

Élhetőbbé, örömtelivé, boldogabbá válik világunk, ráadásul új szemléletmódunk begyakorlásával  ehhez mi is hozzájárul(t)unk!

BG
További gondolatokat találsz itt!