2016. szeptember 28., szerda

Pio atya (San Giovanni Rotondo)

Francesco Forgione (Pietrelcina, 1887. május 25. – San Giovanni Rotondo, 1968. szeptember 23.) stigmatizált olasz római katolikus pap, kapucinus szerzetes. A Pio nevet a szerzetesrendben kapta. Pappá szentelése után Padre Pio (Pio atya) néven vált ismertté.  1999-ben boldoggá, 2002-ben pedig szentté avatták.

Szülei, családja mezőgazdasági munkákkal, állatokkal foglalkoztak: egyszerű életet éltek, de későbbi visszaemlékezéseiben ezt írta: „családunkban nehéz lett volna tíz lírát találni, de sohasem hiányzott semmink se.”
  1916. szeptember 4-től egy földművelő közösségbe rendelték, a Kegyelmek Anyja Kapucinus Szerzetesrendbe, amely Gargano hegyein található, San Giovanni Rotondo falujában, Foggia megyében. Haláláig San Giovanni Rotondóban maradt 182 nap katonai szolgálatát kivéve.
   Öt szabálya volt a lelki növekedésre:
*heti megbánással és a javulás szándékával egybekötött önvizsgálat (gyónás), melyet az otthon rendszeres kitakarításához hasonlította-ezt mi is gyakorolhatjuk, átgondolva pl.az  előző hét eseményeit, és hogy mit tennénk másként),
**a Teremtővel/Istennel való közösség/egység megerősítése napi szinten (áldozás),
***lelki olvasmány (mely jó érzéseket kelt bennünk, feltölt),
****elmélkedés  (belső lényegünkre való fókuszálás !) és
*****lelkiismeret vizsgálat (mennyire ismerem a saját lényegemet, hogyan tudnám elmélyíteni a kapcsolatomat ezzel a belső lényeggel?). 
  „Imádkozz, remélj, és ne aggodalmaskodj” Rá akarta vezetni a keresztényeket, hogy Istent ismerjék fel mindenben és mindenekelőtt Isten akaratát kívánják teljesíteni.
    Bár Pio atya nem töltött sok időt katonai szolgálatban, egy feljegyzett eset mégis nagy katonai jelentőséggel bír. Az alábbi eset szemtanúja volt Bernardo Rosini tábornok, aki abban az időben az Egyesült Légierőnél szolgált.
Ahányszor visszatértek a pilóták a küldetésről - mondja - egy szerzetesről beszéltek, aki megjelent az égben, hogy visszafordítsa a gépeket. Mindenki nevetett ezeken a hihetetlen történeteken. De mivel ezek a történések ismétlődtek a parancsnok úgy döntött, hogy személyesen veszi elejét az ügynek. Egy repülőszázadot vezényelt, hogy megsemmisítsenek egy titkos német hadianyagraktárt San Giovanni Rotondo területén. Ezidáig senkinek sem sikerült ebbe az irányba menni a misztikus illúzió miatt, amely visszafordította a repülőket. Mivel ez már egy ideje folyt, a bázison nyugtalanság volt. Mindannyian kíváncsiak voltunk a művelet eredményére. Amikor a repülőszázad visszatért, elmentünk megkérdezni, hogy mi történt. Az amerikai parancsnok feldúlt volt. Elmesélte, hogy amint a célpont közelébe értek, ő és a pilótái láttak egy szerzetest az égben, amint magasra emeli a kezét. A bombák maguktól lehulltak a fák közé és a gépek visszafordultak, a pilóták részéről bármilyen beavatkozás nélkül. Azon az estén ez az eset volt a fő téma. Mindenkit az érdekelt, hogy ki volt ez a kísértet, akinek a gépek engedelmeskedtek. Valaki elmesélte a parancsnoknak, hogy San Giovanniban él egy stigmatizált pap, akit mindenki szentnek tart, és hogy lehet, hogy ő a felelős a gépek visszafordításáért. A parancsnok nehezen hitte el, de mihelyst lehetett meg akarta tudni az igazságot. A háború után a parancsnok néhány pilótája kíséretében megérkezett a kapucinus kolostorba. Amint átlépte a szentély küszöbét, meglátott néhány szerzetest, akik közül felismerte azt, aki megállította a repülőket. Pio atya odament hozzá, vállára tette a kezét és ezt mondta: „Szóval te voltál az, aki mindannyiunkat el akart távolítani.” A parancsnok letérdelt előtte. Pio atya a szokásos beneventói akcentusával beszélt, de a tábornok meg volt győződve arról, hogy angolul beszélt. A parancsnok, aki protestáns volt áttért a katolikus hitre.”[5]
A katonáknak a városka nem jelentett semmit. Mivel nem merészkedhettek közel, hogy a pontos célpontot meghatározzák és csak azt bombázzák, ezért az egész várost le kellett volna bombázniuk. Ez nem történt meg.
   1918. szeptember 20-án imádság közben megjelennek kezén, lábán és oldalán a stigmák. Értelmüket látomás tárja fel Pio számára: Krisztus társa lesz a szenvedésben. A stigmák néhány héttel Pio halála előtt teljesen eltűntek testéről. A San Giovanni Rotondóban való tartózkodása alatt meglátogatta őt a fiatal pap Karol Jozef Wojtyła (a későbbi II. János Pál pápa), akinek állítólag megjósolta, hogy pápa lesz.

Rendkívüli jelenségek

   Pio életében a stigmák mellett legismertebb és több tanú által igazolt rendkívüli jelenség a gyónók lelkének, gondolatainak olvasása, valamint az ún. bilokáció (egyszerre két helyen való jelenlét). Közismert, több esetben tanúsított és sokszor vizsgált jelenség volt továbbá a rendkívül magas testhőmérséklet (48 fok) és egy nagyon kellemes, intenzív virágillat, amely jelenlétéhez vagy az általa használt tárgyakhoz kötődött. (Ld. Castelli, Francesco: Padre Pio sotto inchiesta. Ares, Milano 2008. Közli a jelentést arról a vizsgálatról, amelyet Rafaele Carlo Rossi püspök 1921. június 14. és 24. között tartott San Giovanni Rotondóban a (mai nevén) Hittani Kongregáció megbízásából.)
   Egy csoda, amit Pio atya első csodájaként azonosítottak, 1908-ban történt. Akkor Montefusco monostorában élt. Egy napon egy zsákba gesztenyéket gyűjtött, amik egy közeli erdőben nőttek, és a zsákot Pietrelcinába küldte a nagynénjének, Dariának. Nagynénje mindig nagy szeretettel volt iránta. Az asszony megette a gesztenyéket és eltette a zsákot. Néhány nappal később valamit keresett egy fiókban, ahol a férje általában a puskaport tartotta. Ez este volt, úgyhogy egy gyertyát használt, hogy világítson vele a szobában, amikor hirtelen a fiók kigyulladt, és Daria nagynéni arca megégett. Hirtelen felkapta azt a zsákot, amit Piótól kapott, és enyhülést keresve az arcára tette. A fájdalma azonnal eltűnt és nem maradt seb vagy égésnyom az arcán.
   A második világháború alatt Olaszországban a kenyeret jegyre adták. Pio atya monostorának mindig sok vendége volt és ott voltak a szegények is, akik ételért jöttek. Egy napon a szerzetesek az ebédlőbe mentek és rájöttek, hogy a kosárban csak alig két vekni kenyér van. Imádkoztak és leültek mielőtt elkezdtek volna enni. Pio atya bement a templomba, és amikor visszatért, egy halom kenyeret tartott a kezében. A felettese kérdezte Pio atyát: "Hol kaptad ezt a több vekni kenyeret?" - "Egy zarándok az ajtónál nekem adta őket", válaszolta Pio atya. Senki sem kommentálta az esetet, de mindenki azt gondolta, hogy csak Pio atya találkozhatott ilyen zarándokkal.
   Egyszer Pio atya monostorában egy szerzetes elfelejtett ostyát előkészíteni a szentmise áldozathoz, az Eucharisztiához. Csak néhány rendelkezésre álló ostya volt. De az átváltoztatás után, amikor Pio atya elkezdte kiosztani az ostyát az embereknek, több ostya maradt a szertartás végén, több mint amennyit azelőtt felszenteltek.
   Pio atya egyik lelki lánya éppen egy tőle érkezett levelet olvasott az út oldalán. A szél kifújta a levelet a kezéből, távol, a lejtőn le egy rétre. A levél a nőtől messzire repült, azután hirtelen abbahagyta a repülést és megállapodott egy kövön. Így a nő visszakapta a levelét. A következő nap találkozott Pió atyával aki azt mondta neki: "Legközelebb figyelj a szélre. Ha nem tettem volna a lábamat a levélre, a szél messze röpítette volna, le a völgybe."
   Cleonice mesélte, aki Pio atya lelki lánya volt: A második világháború alatt az unokaöcsém fogságba került. Nem kaptunk híreket róla egy éven keresztül, és mindenki azt hitte, hogy már meghalt. A szülei nagyon aggódtak az élete miatt. Az anyja egy napon elment Pió atyához és letérdelt a szerzetes előtt, aki a gyóntatószékben volt: "Mondd el nekem, ha a fiam él. Nem fogok innen addig elmenni, amíg nem mondod el nekem!" - Pio atya együttérzett vele, és néhány könnycseppel az arcán azt mondta: "Állj fel és menj békével." - Néhány nappal később, nem tudtam ellenállni a fájdalom gondolatának, amit a szülők elviseltek, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egy csodát kérek Pió atyától. Mondtam neki: "Atyám, egy levelet fogok írni az unokaöcsémnek, Giovanninónak. A borítékra csak a nevét fogom írni, mert nem tudjuk, hogy ő hol van. Te és az őrangyalod vigyétek el a levelet neki." - Pio atya nem válaszolt, úgyhogy megírtam a levelet. Este az éjjeliszekrényemre tettem, mielőtt ágyba bújtam volna. A következő reggelen nagy meglepetésemre, csodálkozásomra és félelmemre azt találtam, hogy a levél nem volt ott. Hálálkodva mentem Pio atyához, de ő azt mondta nekem: "A Miasszonyunknak adj hálát!" Tizenöt nappal később az unokaöcsénk választ küldött a levélre. Akkor a családunkban mindenki boldog volt, hálát és köszönetet mondott Istennek és Pió atyának.
   A második világháború alatt Luisa fia tiszt volt az Brit Királyi Haditengerészetnél. Luisa mindennap imádkozott a fia megtéréséért és üdvözüléséért. Egy napon egy angol zarándok érkezett San Giovanni Rotondóba és néhány angol újság volt nála. Luisa el akarta olvasni őket. Az egyik hír egy elsüllyedt hadihajóról szólt, arról, amin a fiát állomásoztatták. Sírva ment Pió atyához, aki vigasztalta őt: "Ki mondta neked, hogy a fiad meghalt?" - Pio atya pontosan elmondta neki a szálloda nevét és címét, ahol a fiatal tiszt volt, miután megmenekült a hajótörésből az Atlanti-óceánon. Ott várta az új szolgálati beosztását. Luisa egy levelet küldött neki, és néhány hét után választ kapott a fiától.
   Egy nő San Giovanni Rotondóban olyan jó ember volt, hogy Pio atya azt mondta róla, hogy lehetetlen volt hibát találni a lelkében, amit meg kellene bocsátani. Más szóval megérte, hogy a mennyországba mehessen. Paolina egyszer komolyan betegnek érezte magát. Az orvosok azt mondták, hogy nincs remény számára. A férje és öt gyereke a zárdába mentek hogy Pio atyával imádkozzanak és kérjék meg őt, hogy segítsen rajta. Az öt gyerek közül kettő húzta Pio atya ruháját és sírt. Pio atyát ez felzaklatta, de megpróbálta vigasztalni őket és megígérte, hogy imádkozni fog értük, de semmi többet. Néhány nappal később a hetedik óra elején a szentséges atya viselkedése változott. Valójában Paolina gyógyulását kérte és elmondta mindenkinek: "Húsvét napján fog feltámadni." De Nagypénteken Paolina öntudatát vesztette, és kómába esett. Néhány óra múlva, szombaton Paolina meghalt. A rokonai közül néhány elvitte az esküvői ruháját, hogy ráadják az ország egy régi hagyománya szerint. Más rokonok a zárdába futottak, hogy csodát kérjenek Pio atyától. Ő azt válaszolta nekik: "Ő újra élni fog" - és a Szentmise oltárához ment. Pio atya elkezdte énekelni a Gloriát és amikor a harangok zúgása bejelentette Krisztus feltámadását, Pio atya hangja egy zokogással elcsuklott és a szemei tele voltak könnyel. Ugyanabban a pillanatban Paolina feltámadt. Mindenféle segítség nélkül felkelt az ágyból, letérdelt és háromszor elimádkozta a Hiszekegyet. Azután felállt és mosolygott. Meggyógyult... vagy jobb, ha azt mondjuk: feltámadt. Tény, hogy Pió atya nem azt mondta: "magához fog térni", hanem azt: "fel fog támadni". Amikor Paolinát megkérdezték, hogy mi történt az időszak alatt, amikor ő halott volt, azt válaszolta: "felmentem, mentem, mentem; amikor elértem egy nagy fénybe, visszatértem."
    "Az első lányomat, aki 1953-ban született, megmentette Pio atya, amikor ő tizennyolc hónapos volt," - mondta egy nő. - 1955. január 6-ának reggelén a férjem és én templomban voltunk, ahova Szentmisére mentünk, a lányunk a nagyapjával otthon volt. Történt egy baleset: a gyerek beleesett egy kádba, amiben forró vizet forraltak. Megégett a hasán és a hátán. Az orvos kijött egy órán belül, de azt mondta, vigyük kórházba azonnal, mert belehalhat a sebeibe. Ezért nem is adott gyógyszert nekünk. Ahogy az orvos elment, elkezdtem imádkozni Pio atya segítségéért. Majdnem dél volt. Ahogy készültem, hogy menjünk a kórházba, a lányom, aki egyedül volt a hálószobában, hívott engem: "Anyuci, nekem nincs is sebem már!" - "Hogy lehet az?" - Kérdeztem kíváncsian őt. Azt válaszolta: "Pio atya jött el. A kezét az égésemre tette, és elvette a sebemet." Valóban nem volt az égésnek nyoma a lányom testén, bár az orvos azt mondta nekem, hogy a lányom meg fog halni.
Pio atya földi maradványai

San Giovanni Rotondo parasztjai szeretettel emlékeznek a következő eseményre. Tavasszal a mandulafák virágoztak és jó termést ígértek. De sajnos több millió falánk hernyó érkezett és falta fel a leveleket és virágokat. Nem kímélték még a héjat sem. Miután két napon keresztül próbálták megállítani a fertőzést, a parasztok, akiknek a mandula volt az egyetlen gazdasági erőforrásuk - úgy döntöttek, hogy a problémáról beszélnek Pio atyával. Pio atya megnézte a fákat a zárda ablakából és úgy döntött, hogy megáldja őket. Felvette a szent ünnepi ruhákat és elkezdett imádkozni. Amikor befejezte az imádkozást, vette a szenteltvizet és a kereszt jelét rajzolta vele a levegőbe a fák irányában. Másnap a hernyók eltűntek de a mandulafák úgy néztek ki, mint csupasz botok. Ez katasztrófa volt: az aratás elveszett. Az, ami aztán történt, hihetetlen! Bőséges termés volt; olyan aratás, amit azelőtt soha nem láttak, mert hogyan lehetséges, hogy a fák virágok nélkül gyümölcsöket teremjenek? Hogy volt lehetséges, hogy olyanok voltak, mint a botok, és mégis gyümölcs nőtt rajtuk? A tudósok nem voltak képesek rá, hogy ennek a jelenségnek bármilyen magyarázatát adják.
    A zárda kertjében fák voltak; ciprusfák, egy kevés gyümölcs és néhány fenyő. Különösen nyári délutánokon Pio atya a barátaiból és vendégeiből álló társasággal együtt az árnyékban maradt, hogy egy kicsit felfrissüljön a tikkasztóan meleg időben. Amint Pio atya néhány emberrel beszélt, sok madár hirtelen csicsergésbe kezdett, és nagy zajt csinált a fák árnyékában. A madarak valóságos zenekart alkottak. Pio atya bosszússá vált, és miközben nézte a madarakat, annyit mondott: "Maradjatok csöndben!" Ekkor a madarak hirtelen elhallgattak. Azok az emberek, akik a kertben voltak, nagyon megdöbbentek! Tény, hogy Pio atya beszélt a madarakkal, mint Assisi Szent Ferenc.[8]
   Dr. Sanguinetti két társával 1936. január 20-án este betért San Giovanni Rotondoba a templomba rövid imára. A kolostorban összetalálkoztak Pio atyával, aki kérte őket, "imádkozzanak együtt egy lélekért, akinek éppen most kell Isten ítélőszéke elé járulnia". Az ima után Pio atya közölte velük, hogy V. György brit királyért imádkoztak. Másnap kiderült, hogy az angol király éppen abban az órában halt meg, amikor az imaszó elhangzott.
   Az 1999-es az ír Malachy Gerard Caroll: Pio atya: a csodák embere című könyvének egyik része leírja Gemma de Giorgi történetét, akinek vaksága a Pio atyánál történt látogatás következtében gyógyult meg. Gemma, akit 1947-ben nagyanyja hozott San Giovanni Rotondóba pupillák nélkül született. Az úton Pio atyához a kislány elkezdett tárgyakat látni pl. egy gőzhajót és a tengert. Gemma nagymamája nem hitte el, hogy a kislány meggyógyult. Miután Gemma elfelejtett Pio atyától kegyelmet kérni gyónása alatt, a nagymama könyörgött Pio atyának, hogy kérje meg Istent, hogy adja vissza a látását. Pio atya azt mondta neki: „A gyermeknek nem szabad sírnia és neked sem, mert a gyermek lát és tudod, hogy lát.” A szemészek képtelenek voltak megmagyarázni, miként szerezte vissza látását.
   Pio atya halála napján, a misztikus Isten szolgája Maria Esperanza de Bianchini Venezuelából jelentette, hogy megjelent neki Pio atya egy látomásban és ezt mondta: „Azért jöttem, hogy elköszönjek. Eljött az időm. Most te következel.” A férje ezután látta, hogy a felesége arca átalakul Pio atya arcává. A következő napon hallották Pio atya halálhírét. Tanúk szerint később Esperanza maga is levitált Misén és bilokált. Domenico da Cese testvér, egy társ-stigmatizált, 1968. szeptember 22-én vasárnap jelentette, hogy Pio atyát térdelni látta a Manoppello előtt, bár tudjuk, hogy Pio atya nem hagyta el a szobáját.

Magyar vonatkozások

  • Pio atya Mindszenty József bíboros cellájában járt. Ezt a különleges képességen alapuló esetet, - a bilokációját - a szentté avatási eljárásának dokumentuma között találhatjuk, a positio második kötetének 1638. oldalán. További infó itt!
  • Pio atya jövendölése Magyarországról: "Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"(Forrás: Wikipedia)
További gondolatai:
„A könyveken keresztül az ember Istent keresi; az elmélkedés által viszont meg is találja."
A leveleiből kiderült, hogy Pio atya úgy tett különbséget a gonosz lelkek között, hogy megkérte őket, hogy mondják: Éljen Jézus! Ezt a gonosz lelkek nem mondták utána.

Filmajánló:
Pio Atya film 4./1.- 4/4
forrás: Wikipedia, Internet, saját meglátások :)

2016. szeptember 27., kedd

Roberto Assagioli: Ki vagyok én?




I.
Van testem, de én nem a testem vagyok.
A testem lehet éppen az egészség vagy a betegség
Különböző állapotaiban, lehet pihent vagy fáradt,
De semmiképpen nem a valós ÉN-em.
A testem a megtapasztalás értékes eszköze;
Gondozom, jó egészségben tartom,
De mégsem én magam vagyok a testem.
Van testem, de én nem a testem vagyok.
II.
Vannak érzelmeim, de én nem az érzelmeim vagyok.
Végtelen sok, egymásnak ellentmondó, változó
Érzésem van, de mégis tudom, hogy én mindig ÉN maradok.
Én magam, a remény és kétségbeesés idején is, örömben
Vagy fájdalomban, ingerültségben vagy nyugalomban.
Minthogy képes vagyok megfigyelni, megérteni vagy
Megitélni az érzéseimet, és aztán egyre inkább
Uralni, irányítani és használni őket, az is
Nyilvánvaló, hogy érzelmeim nem én vagyok.
Vannak érzelmeim, de én nem az érzelmeim vagyok.
Vannak vágyaim, de én nem a vágyaim vagyok.
Ők is változóak, és egymásnak ellentmondóak
A vonzódás és taszítás váltakozásában.
Vannak vágyaim, de én nem a vágyaim vagyok.
III.
Van intellektusom, de én nem az intellektusom vagyok.
Az intellektusom többé-kevésbé fejlett és aktív;
Fegyelmezetlen, de tanulékony; ez az a szervem, amellyel
Megismerhetem mind a külvilágot, mind a saját
Belsö világomat, de ez sem én vagyok.
Van intellektusom, de én nem az intellektusom vagyok.
IV.
Én vagyok a központja a tiszta öntudatnak,
Képes vagyok arra, hogy
Mestere, irányítója, használója legyek mind
A lelki folyamataimnak, mind a fizikai testemnek
.
Én az állandó, változatlan ÉN vagyok.
*

Tehát a testem, a vágyaim, az érzelmeim, az értelmem és a gondolataim csupán eszközök számomra a fizikai létben.
De akkor ki vagyok ÉN tulajdonképpen? Mi marad, ha önidentitásomat, személyiségem fizikai, érzelmi, gondolati énjét elveszem?
ÉN maradok. A Lényem marad. A gondolatok, érzelmek és vágyak  előítélet-mentes ** Szemtanúja. Az öntudatom és önmegvalósulásom centruma. Ez életem folyásának faktora. Felismerem, és igazolva látom, hogy ÉN egy tiszta öntudat és akarat centruma vagyok. Felismerem, hogy ez a centrum nem egy statikus öntudat, hanem egy dinamikus erő. Képes minden gondolati és érzelmi folyamtatot és a fizikai testet megfigyelni, uralni, azon lendíteni és azt bevetni.
Én tudatcentrum és erő vagyok. Egy erő, amely halhatatlan.”
(**nyitott, tárgyilagos, semleges, előítélet-mentes, elfogulatlan, objektív, pártatlan, eredeti fordítása: közömbös)
 
 – Roberto Assagioli


(Dr. Roberto Assagioli (1888 -1974) olasz neurológus-pszichiáter.
Orvostudományt tanult Firenzében,  neurológus és pszichiáter szakorvos lett. Ezekben az években végzett pszichológiai és filozófiai tanulmányaival is. Miután különböző pszichoterápiákkal praktizált az ember új és átfogó rétegét fejlesztette ki, melyet pszichoszintézisnek nevezett. Központi helyen áll a pszichoszintézisben az a felismerés, hogy  a magasabbrendű ÉN, mint rendező centrum játszik szerepet. A normális körülmények között az emberi lélek egymástól különlévő és önállóan funkcionáló elemei a pszichoszintézis folyamata által a magasabbrendű én irányába fordítódnak. Ez lehetőséget ad az embernek arra, hogy tudatosan az emberi személyiség elemeit új rendbe állítsa.

Kapcsolódó cikkek:

A morfogenetikus mező
Ki vagyok? (Joseph Murphy)

2016. szeptember 22., csütörtök

Mi szorítja ki az örömöt az életünkből?


A fájdalom és a félelem!?
Ha ezekre az érzésekre, aggodalmakra koncentrálunk, nem marad hely az öröm számára.
Márpedig az életöröm adja az élet sava-borsát. Ezért érdemes a Földön lenni: a földi örömök ízéért, zamatáért!
Az életörömmel teli ember közelében, akivel jól lehet együtt nevetni, enni, inni gyorsan és élvezetesen telik az idő és a (mértékkel) fogyasztott földi örömök is megfelelő hangsúlyt kapnak.
Immár évezredek óta kondicionálták az embereket a földi örömök elutasítására, végre eljött az ideje a rehabilitációnak?!...ha csak nem kívánunk úgy járni, mint  Cathy Kelly könyvének egyik szereplője:

"A fájdalom, az egyedüllét fájdalma most is ott volt.
Ami ennél is rosszabb volt, az az, ahogyan magányossá vált.     
Előző este a verandán ült, a tengert nézte, és igyekezett nem gondolni a gyönyörű, csapdába esett bálnára, amely még mindig szomorúan köröz a kikötőben, és végiggondolta a legrosszabb eseteket.
Ez egy trükk volt, amelyet akkor alkalmazott, ha érezte, hogy közeleg a depresszió: végiggondolni, mi történhet a legrosszabb esetben, és elképzelni, hogyan lesz majd ezeken úrrá. Az ember mindent el tud viselni, ezt tudta, és arra kényszerítette magát, hogy olyanokra . gondoljon, akik minden lehetséges fájdalmon keresztülmentek, a kínzástól kezdve addig, hogy látták, amint a szeretteiket meggyilkolják.
Edward halála volt az egyik ilyen legrosszabb eset. Eszébe jutott egy interjú egy nővel, aki a Világkereskedelmi Központ leomlása után özvegyült meg, és szinte fájt végignézni. A nő fájdalma annyira nyers, olyan nyílt volt, és arról beszélt, hogyan változott meg az élete, és hogy most már a legrosszabbra számít.
A szavai" két ok miatt visszhangzottak Anneliese fejében: mert az özvegységről beszélt, Anneliese pedig túl sok, vele egykorú özvegyet ismert ahhoz, hogy ne féljen tőle, másrészt pedig mert ő is érezte ezt a félelmet egész életében. Azt, hogy a fájdalom itt ólálkodik a közelben, és várja, hogy eljöjjön az ő ideje. Egész életében így érzett.
Hogy arra vár, hogy lesújtson a csapás.
Annyira óvatos volt, állandóan nógatta Edwardot az egészséges szíve és az egészséges étrendje ellenére, hogy évente elmenjen vérvizsgálatra. Hatalmas adagban főzte a brokkolit, halolaj tablettákat vett neki, áfonyával rakta tele a hűtőt. Mindent megtett azért, hogy maga mellett tartsa, elűzze a betegséget.
Mégis elment: Akár meg is halhatott volna. Kicsit olyan, mintha meghalt volna..."



Cathy Kelly : Szerelmi leckék
weww.cathykelly.com

2016. szeptember 21., szerda

Teherről

Aki úgy viselkedik mint egy hátasló ne csodálkozzon ha terheket raknak rá.
(Kínai közmondás)

2016. szeptember 20., kedd

Együttműködés

Fotó.National Geographic

"Ahova vet a sors, ott kell a lehető legjobbat produkálni."
Képessy József

Kapccsolódó cikk:

Együttműködés vagy ellenségeskedés?

2016. szeptember 13., kedd

A legjobb megoldások


Azt hisszük a távolabbi megoldások többet tudnának nyújtani nekünk pedig az igazi megoldások karnyújtásnyira vagy még közelebb: bennünk vannak!
Van aki nem okoskodik, kombinál, hanem amikor megkapta kérdésére a választ, azzal összhangban cselekszik.

Az ilyen embernek az ügy kapcsán helyén van az esze és remélhetőleg a szíve is!!!!
*
Valójában mindenki előtt áll egy ilyen lehetőség, amivel élhet, ha úgy dönt.

Sokan ugyanolyan szintű lehetőséget kapnak, mégsem élnek vele…
Aki túl okosnak hiszi magát, futhat néhány (fölösleges? inkább tapasztalatszerző!) kört…

Jó ha emlékezetben tartjuk, hogy a lehetőség mindig nyitva áll előtte/előttünk!

Ha észrevesszük, hogy letértünk a célunkhoz vezető útról, nem szükséges órákig vagy esetleg évekig más irányba mennünk, bármikor visszafordulhatunk.

Valahogy így működünk mi is a Forrással/Istennel való kapcsolatunkban.

Érdekesség, hogy néha útkeresőként bolyongunk, máskor pedig mi kapjuk/vállaljuk azt a megtisztelő feladatot, hogy a Forrást/Istent képviseljük az adott téma kapcsán!

Aki egyik ügyben útkereső, másikban lehet példamutató és fordítva!
Felemelő !!!! 
BG
További gondolatokat találsz itt

2016. szeptember 8., csütörtök

Horvátország



Dubrovnik jobb oldalon a nagy ivókúttal

1091 és 1918 között Horvátország perszonálunióban volt a Magyar Királysággal.
Népesség: 4,253 millió (2013)
1991-95 között a Jugoszlávia ellen vívott délszláv háborúban a horvát veszteségek (horvát jegyzékből):10 668 halott + 37 180 sebesült + 2 915 eltűnt

Általunk felkeresett helyek:
 Zagrab- Omis  (Cetina folyó)- Brac- Hvar-Krka-Sibenik-Dubrovnik-Klisa-Split+Maria Bistrica

Aktivitás: Hajózás+ Vadvízi evezés+ Úszás
                  Gyaloglás 10000-25000 lépés/nap
Magyar vonatkozás: mindenütt
           különösen:
                     Klisa - itt született Szent Margit   
                     1242.01.27.-én ( Klisa várrom)
                      
Dubrovnik-ide menekítették és azóta is itt őrzik Szent István

koponyájának ereklyéjét (Domonkos kolostor)




Soha Péter: JADROLINA (Adria horvátul)

"Ha meguntad a zajt, mit a város okoz,
zarándokolj el a horvátokhoz!
Utazásunk célja Omis,
ott lesz még a szállásunk is!

Hol született szent Magit?
Nem vagy vele tisztában?
Menjél fel a várba, Klisába!
Hogy aznapra végeztél, ne maradj e hitben,
Tegyél egy sétát a festői Splitben:
hiába fáj már lábad s háta tája,
nyitva van az aranykapu,
Diokleciánus palotája!

Ki nem látott még vízesést, mert lakik lapos tájnál,
feltétlen álljon meg a Krkánál!
Belépődíj ne zavarjon,
hogy magasabb a hegynél;
ugorj be a vízbe
s ne álljál meg egynél!

Aki adott 100-at, hozzon még 200-at!
-         Balra kecskék…
-         Balra kecskék!
Figyelni tessék!
Este Norbi atya osztja az igét,
ki nem hallgatja,
egyen meg egy fügét!

Ha van még, kinek mindez kevés,
próbálja ki a vadvízi evezést!
Az égiek vigyázták „Blue boy” csapatát,
egy szandált vesztve,
de nyerték a vízi csatát!

Tamás bátorsága sem szállt az inába,
Önként ugrott a hűvös Cetinába!

Aki e versbe jobb rímeket kíván,
formálja meg Mestrovics Iván!"

További utazásokhoz kapcsolódó cikkeket találsz itt!