Kezdjünk el "élni" most!

Fotó: Stewart-monument-Calton-hill-Edinburgh

Ne várjunk az utolsó percig... 

"Néha tényleg egy halálos ítélet bátorít fel annyira, ejt kétségbe minket, hogy végre merünk önmagunk lenni. 
A legtöbb lelki nyavalyánk és nyomorúságunk abból származik, hogy folytonosan erőszakot teszünk önmagunkon, vágyainkkal ellentétes létformába, kapcsolatokba, munkába erőszakoljuk bele magunkat.
Azután már lassan azt is elfeledjük, hogyan szeretnénk élni. 
Ideológiákat gyártunk megalkuvásunk igazolására, s ebben fő szerepe az áldozatnak, az önzetlenségnek van.
Pedig talán csak gyávaságról van szó."

Popper Péter

Az ember akkor él igazán...

 ... amikor felismeri: ura saját életbe vagy halálba vezető sorsának, felismeri, hogy végső beteljesedése vagy megsemmisülése önmaga szabad választásától függ, és tisztában van képességeivel is, hogy döntést hozzon önmaga számára. Ez az igazi élet kezdete.

De ez megint csak elmélet és ideál. Mi a valóság? A bukott ember - akiben élet és halál küzdenek az uralomért - többé nem teljesen ura önmagának: nem maradt több ereje, csak hogy segítségért kiáltson az ürességben. A segítség pedig mint különös válasz érkezik a kiáltásra, bár sosem a várt formában. Beszélhetünk-e arról, hogy az ember “ura" bárminek is? Ellentmondásos, de itt, és egyedül ezen a ponton ura az ember saját lelki sorsának. Ez az a hely, ahol választ. Szabadsága ezen a helyen - a túlélésért folytatott kétségbeesett küzdelmében - “spontán és vitális formában működik, hogy egész lényét arra a célra irányítsa, amely után epekedik." Azonban nagyon óvatosan kell kezelnünk az erő és az önmegvalósítás ezen bizakodó metaforáit. Az ember igazi ereje az agóniában van elrejtve, amiért aztán Istenért kiált - ahol az ember egyszerre tehetetlen és mindenható. Önmagában végtelenül tehetetlen, ugyanakkor “mindent meg tud tenni a Láthatatlanban, aki megerősíti."
Thomas Merton

Túlságosan megértőnek lennni...

Vannak emberek, kérem, akik mindent megértenek, vannak, akik semmit sem, kedves uram! Rosszabbul jár az, aki mindent megért, mert a végén elveszti minden energiáját és önálló akaratát. Aki megértő lélek, az ugyebár azt mondja: "Nem szabad ezt tennem, nem szabad azt tennem, nehogy elkövessem ezt vagy azt a gonoszságot". Rendben van, de egy szép nap észreveszi, hogy az élet nem egyéb gonoszságnál, s hát akkor, kedves uram, vallja csak be, mi értelme volt annak, hogy maga nem követett el egyet se... azt jelenti, hogy nem élt, kedves uram, pontosan azt jelenti!

Luigi Pirandello