Grafika: Andor András |
Helyszíne:1036 Lajos utca 40.
A változtatás jogát fenntartjuk!
Grafika: Andor András |
Az ego mindig kicsinek tartja magát. Még ha néha hatalmasra fel is fújja magát, de igazán nagy sosem lehet.
Mivel végtelen Forrásunk Nagysága és biztonsága megkérdőjelezhetetlen -esszenciámat követve- dönthetek így is:
"Nagyságomban önfeledten örülök!"
Amikor lehetségesnek és biztonságosnak érzem ezt, nem az egom irányít. Ha megkérdőjelezem, téves-elméjűségem vezet. Hitrendszerem (régi, elavult programok ) frissítésével továbbléphetek.
További gondolatokat találsz itt!
Kár unni, minek örülni is lehetne!
Az öröm akkor jön, amikor elengeded magad. Amikor hagyod magad örülni. Amikor önfeledt vagy. Olyan, mint a repülés: elfelejted a gravitációt. Ennek lélektani oka van. Az ego a földhöz van horgonyozva. Fél, szorong, okoskodik, akar.
Nem függsz senkitől. Magadtól sem. Az örömtől megrészegedsz, és ha részeg vagy, lehet, hogy örülni fogsz. Minek? Erre nincs válasz. Annak, amit kinevezel örömöd tárgyának. Gyerekkoromban egy ceruzának örültem, annyira, hogy éjjel a párnám alá rejtettem.
Az öröm úgy kezdődik, hogy az ember ledobja a kötelékeit. Felszabadul. Nagy művészek tudják, hogy örömöt úgy adnak, hogy megszabadítják nézőiket a hétköznapjaiktól, és a magasba repítik őket. Ha valaki tánc közben megnézi, hány óra van – lőttek az örömének. És akkor is, ha úgy megy táncolni, hogy „én most akkor is örülni fogok, ha a fene fenét eszik is”. Ott marad az arcán a görcsös akarás.
(Müller Péter)