Az ókori
görögök és rómaiak nagy krónikaírók voltak. Az emberi civilizáció számára
sajnálatos módon írásaik nagy részének nyoma veszett. Az egyik legnagyobb
veszteség akkor ért bennünket, amikor a tűzben odaveszett a fel-gyújtott
Alexandriai Könyvtár nagyszerű ismerettára. De más, kevésbé drámai körülmények
között is sok szöveg tűnt el.
A görög és
római civilizáció hatalmas irodalmának egy részét Európa és Kis-Ázsia
kolostoraiban és uralkodói könyvtáraiban őrizték meg, sok iromány a sötét
középkort is túlélte. Nagyrészt a firenzeieknek köszönhető, hogy az európaiak
mindezt a tudást felelevenítették, és a civilizáció ma reneszánsznak nevezett,
óriási mértékű felvirágzásának kiindulópontjaként használták fel.
A
tizennegyedik századi nagy itáliai filozófus, Petrarca maga köré gyűjtötte a
hasonló gondolkodású tudósokat, akiket hozzá hasonlóan elbűvöltek a klasszikus
tradíciók. Ők úgy vélték, hogy akár több ezernyi eredeti latin és görög nyelvű
kézirat és dokumentum is rejtőzhet magány-gyűjteményekben és isten háta mögötti
kolostorokban. Sokan közülük életcéljukká tették ezeknek a kincseknek a
felkutatását.
Petrarca
után egy emberöltővel tették az ókori "tudományos" értekezések terén
az egyik legjelentősebb felfedezést. A kutatás egyik kulcsfigurája Niccolo Niccoli
volt. A 15. század második évtizedében Niccoli bukkant rá a római író, Manilius
Astronomica a, Lucretius De rerum naturdjára, valamint több, bányászattal és földműveléssel
foglalkozó könyvre, köztük Statius 'lvaejére és Columella De re rusticdjára.
Néhány évvel késő b Bracciolini meglelte Sextus Julius Frontinus Liber
de/aquisét, amely a római építészet technikájának alapkövét Jelentette,
valamint Cicero Brutusát, azt a könyvet, amely a monarchikus kormányzási forma
erényeinek ecsetelése miatt politikailag hamarosan vitatottá vált.
Ezeknek a
leleteknek az adta a jelentőségét, hogy eredeti latin nyelven íródtak, és
nagyrészt érintetlenek voltak. Ez pedig azt jelentette, hogy a tizennegyedik
század végének és a tizenötödik század elejének firenzei elitje először
olvashatta a klasszikus kor nagy gondolkodóinak szavait pontosan úgy, ahogy
awkat leírták.
De ami talán
még ennél is fontosabb, hogy amikor ezeket a műveket lefordították, és
elkezdték őket értelmezni, egykettőre rájöttek, hogy a római tudósok tudományos
gondolkodása milyen rendkívüli mértékben táplálkozik egy még régebbi forrásból:
a görögök, különösen pedig az olyan figurák az elképzeléseiből, mint
Archimédesz,
Arisztotelész,
Pitagorasz és Platón, a görög művelődés Kr. e. 500 és 250 közötti aranykorának
képviselői.
Ennek
elkerülhetetlenül az lett a következménye, hogy újabb, még intenzívebb kutatás
indult a tudományos ismeretek eredeti görög nyelvű forrásai után. A már
előkerült írásoktól fellelkesülve Firenze legtehetősebb polgárai közül jó néhányan
ügynököket menesztettek külhonba, hogy felkutassanak, és a nevükben
megvásároljanak bár-mit, ami görög eredetiben fellelhető.
Nyugat-európai
kézben az eredeti görög kéziratokat mind ez ideig csupán Arisztotelész
írásainak néhány töredéke, Platón egy-két írása és Euklidész pár traktátusa
képviselte, melyeket szerzetesek őriztek féltékenyen vagy egy maroknyi
megszállott birtokában voltak. Állítólag magának Petrarcának a tulajdonában is
volt egy eredeti Homérosz-kézirat, amelynek viszont egyetlen szavát sem
értette. Az általa emlegetett római írók szavahihetőségében megbízva elfogadta,
hogy Homérosz nagy költő volt, és minden este lefekvés előtt megcsókolta a
könyvet.
A
tizenötödik század első három évtizedében több száz eredeti kézirat talált
magának utat Firenzébe, elsősorban Keletről: ahol egykor keresztes lovagok
harcoltak a kereszténység védelmében, most nyugati megbízottak alkudoztak, és
vásárolták fel a szellemi tőkét a törököktől. Egy Giovanni Aurispa nevű
firenzei ügynök egyik különösen gyümölcsöző utazása után egymaga 238 teljes
kézirattal tért haza 1423-ban.
Firenze
szellemi közössége ily módon jutott hozzá Arisztotelész Politikájának
hiánytalan példányaihoz, Hérodotosz történetírásaihoz, Platón dialógusaihoz, az
Iliászhoz, az Odüsszeia 'hoz, Szophoklész drámáihoz, valamint Hippokratész és
Galénosz orvosi írásaihoz.
A görög
szövegek egyre gyarapodó gyűjteményének pontos fordításaival az a nyugtalanító
felismerés járt együtt, hogy a görögök már csaknem kétezer évvel korábban
túlszárnyaltak mindent, amit addig a firenzeiek kulturális téren elértek. Ez a
felfedezés azonban nem járt destruktív következményekkel. Arra inspirálta őket,
hogy ne csupán versenyre keljenek velük, hanem merészen vegyék fontolóra az
ókoriak által elért teljesítmények továbbfejlesztését.
1428-ban
bizottságot alakítottak a firenzei oktatási rendszerben végrehajtandó számos
változtatás elősegítésé-re. A város kulturális szívét jelentő Studium egyik
kurátora Cosimo de' Medici, az akkor Rómában élő ifjú bankár lett. Ö vette rá a
firenzei egyházi intézményeket, hogy évi 1 500 forint adományozásával két új
tanszékkel bővítsék a tantárgyak körét. A meglévő stúdiumok a következők
voltak: orvostudomány, asztrológia, logika, nyelvtan és jogtudomány, ezeket
egészítették ki az erkölcstannal, valamint a retorikai és poétikai katedrával.
Ez minden firenzei diák számára új tanrendet eredményezett, és ez alkotta annak
az Európa-szerte átvett rendszernek az alapját is, amely Anglia, Franciaország
és !tália egyetemein egészen a 18. századig változatlan formában maradt fenn.
Kapcsolódó cikkek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése