Tirana

Enver Hodzsa betört ablakú mauzóleuma 2015-ben

A Tiranában készült fotókat itt találod!A fotókat Soha Péter és Balajthy Gréta késztette

A város területén a neolitikumból is találtak emberi megtelepedésre utaló nyomokat, de az ókorban a település különösebb jelentőséggel nem bírt. 520-ban I. Justinianus bizánci császár építtetett a Dajti-hegyen erősséget Tirkan néven, amely lassan az enyészeté lett. A környéken több vár épült a középkorban (Preza, Ndroq, Lalmi, Petrela), de Marin Barleti kortárs albán történetíró tanúsága szerint Tirana még a 15. század elején is csak jelentéktelen falu volt.

A település 1431–1432-ben került török hódoltság alá. A környék földesura, Sulejman Mulleti pasa 1614-ben vetette meg a városi lét alapjait: bazárt, mecsetet és török fürdőt építtetett a településen, és sikeres perzsiai hadjárata emlékére elnevezte Tehrannak (így Tirana etimológiailag rokon az iráni fővárossal). Minthogy fontos karavánutak metszésében feküdt, a 19. század elejéig gyorsan, de a történelem viharaitól háborítatlanul fejlődött a város. Kézműves-manufaktúrák tucatjai nyíltak, a városka híres volt kelmegyártó, bőrfeldolgozó, fazekas-, kovácsiparáról, ezüst- és aranyműveseiről. A 18–19. században Tehran a Toptani család birtokaihoz tartozott. A 18. században Ahmed Toptani pasa felújíttatta a Justinianus-féle erődítményt, a petrelai Molla bég pedig 1789-ben kezdett az Et’hem Bey-mecset építtetésébe, amelyet végül fia, Haxhi Et’hem bég fejezett be 1821-ben. A 19. század első felében Esat Toptani sanyargatta a városka lakóit, s egészen a 20. századig Tehran gazdasági fejlődése megrekedt.

1920. február 8-ai hatállyal a lushnjai kongresszus a központi fekvésű Tiranát jelölte ki az ország ideiglenes fővárosául, 1925. december 31-étől pedig az ország állandó fővárosa lett. A lakosság ennek köszönhetően jelentősen megnövekedett: 1910-ben 12 000-en éltek Tiranában, míg 1930-ra a lakosság száma 30 000, 1945-ben pedig 60 000 volt. A város első rendezési tervét 1923-ban Estef Frashëri készítette el, ennek következtében több régi, földszintes épületet leromboltak, s széles sugárutakat nyitottak a helyükön. A második világháborús olasz megszállás során Florestano de Fausto és Armando Brasini olasz építészek rajzolták át a város képét, a kormányzati negyed kialakítása, az egykori királyi palota (ma Brigádok Palotája), a Nemzeti Bank épülete és a városháza tervezése az ő nevükhöz fűződik. A II. világháború végóráiban, 1944. szeptember 15-étől az albán partizánok házról házra harcolva szorították ki Tiranából a megszálló németeket. A gyakorlatilag lerombolt város november 17-én szabadult fel.

Enver Hoxha a lushnjai döntést helybenhagyva Tiranát jelölte ki az ország fővárosául, s folytatta a település fejlesztését. A már előzőleg is jelentős élelmiszeripar mellé több üzemegységet telepített a városba, de számos oktatási és kulturális intézményt is ő hozott létre. Az 1950-es évek erőltetett iparosításának eredményeképp a korábban is számottevő népességnövekedés hatványozódott, 1960-ban már 137 000-en éltek az albán fővárosban.

A rendszerváltó tömegek 1991. február 20-án döntötték le a diktátor Enver Hoxha Szkander bég téri aranyozott szobrát, s a dinamikus népességszaporodás a rendszerváltást követően, az 1990-es évek elején megismétlődött, a jobb élet reményében az ország északi részéből érkező bevándorlók többszörösére duzzasztották Tirana lakosságát.
Forrás és további infó itt!