2018. szeptember 25., kedd

Keresztek hegye (Litván Golgota)

A keresztek hegyén készült fotókat itt találod!

évszázadok óta a litvánok egyik legerősebb nemzeti szimbóluma. Šiauliait várostól kb. 12 kilométerre északra található.Maga a domb egy kora középkori földvár maradványa.

A csatákban elesett, ismeretlen helyen eltemetett katonák rokonai állítólag már a 14. században állítottak itt kereszteket. A keresztek állításának szokásával kapcsolatos írásos nyomok azonban csak a 19. század elejére utalnak. Az orosz uralom elleni 1831-es és 1863-as levert felkelések túlélői a feszületek állításával és gondozásával igyekeztek ébren tartani a nemzeti öntudatot. Mikalojus Konstantinas Čiurlionisnak több, a 19. század végén készült festményén már legalább ezer kereszt látható.

Az első világháború után létrejött független Litvániában a dombot átmenetileg elhanyagolták, a keresztek száma ötvenre csökkent. Az 1940-es szovjet megszállás után viszont ismét több ezer kisebb-nagyobb kereszt állt a dombon.

Éppen ezért a szovjet időkben a hatalom többször (1961, 1973, 1975) megpróbálta a kereszteket megsemmisíteni: a fakereszteket szétverték, a vasból készülteket hulladék fémként elszállították, a dombot pedig ledózerolták, a domb helyét szeméttel borították. E fellépéseket követően azonban a litvánok a dombot néhány hét alatt visszaépítették, a kereszteket pótolták. A szovjet vezetésben felmerült, hogy egy közeli folyóra építendő vízi erőmű vizével árasztanák el a dombot, azonban ez elmaradt.

1990 márciusában, a litván függetlenség kikiáltásakor már ismét mintegy hatvanezer kereszt állt a dombon.

1993. szeptember 7-én II. János Pál pápa meglátogatta a Keresztek hegyét, ahol kb. egymillió hívő előtt celebrált szabadtéri misét. Látogatása során azzal bízta meg a Ferences rendet, hogy gondozza a zarándokhelyet és építsen kolostort.

A kolostor alapkőletétele a kilencvenes évek végén volt, és kétéves építést követően 2000 júliusában avatták fel.

A Vatikán 1994-ben egy nagy feszületet is ajándékozott a hegynek. Mindezeknek köszönhetően a Keresztek hegye a világ katolikus hívőinek szent helye. A keresztek pontos száma nem ismert, de a becslések szerint 1990-ben 55 000 körül volt 2006-ban pedig 100 000 körül
Forrás: Wikipedia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése