2017. december 6., szerda

Színek a szépség szolgálatában

Fotó: Colour me beautiful

Hilary egy nagy, napsütötte szobába kísérte őket. Az egyik végében egy sor tükör állt, és egy ruhákkal teli, hatalmas állvány. Emellett (Elsa szerint) egy közepes mérem piaci stand ellátásához elegendő ékszer is volt. Valamivel távolabb egy pult és egy polc állt, amelyre különféle kalapokat raktak ki. Jó, ha az embernek van némi elképzelése arról, hogy mi illik hozzá, mielőtt elmegy egy kalapszaküzletbe, gondolta Elsa, hogy elterelje a figyelmét az elkövetkezőkről. Általánosságban nagyon drága darabok voltak.
- Szóval Elsa egy évszak lesz? - kérdezte Bron. - Én a magam részéről ősznek mondanám.
Hilary megrázta a fejét.
- Már nem így csináljuk. Ez túlságosan beszűkít. A másik aranyszabály pedig az, hogy sosem találgatunk! De pontosan értem, hogy miért mondtad.
  Hilary olyan ember volt, aki képes megnyugtatni másokat, még akkor is, ha éppen ellentmondott mindennek, amit mondtak. Bizonyára tanfolyamra küldik őket, hogy megtanulják a technikát, gondolta Elsa, még mindig egy kissé neheztelve.
- Na, lássuk! - Beljebb tessékelte Elsát, lehetetlenné téve ezzel a gyors kirohanást. Aztán, mint egy bűvész egy sereg galambot, elővett néhány fehér köntöst egy szekrényből. - Mindenkinek, aki megjegyzést akar tenni Elsa színeire, föl kell vennie egy köntöst, nehogy a színei megzavarják az eredményt.
- Ó, feltétlenül! - mondta Vanessa, és megragadta az egyik köntöst. - Ez olyan szórakoztató! Szinte azt szeretném, ha megint megcsinálnánk azén színeimet!
Egy pillanattal később Elsa úgy érezte, hogy fogfájós betegek veszik körül. Pontosan úgy érezte magát, mintha ő is beteg lenne, amint a székben ült. Csupán visszafogta magát, és nem kért erős érzéstelenítőt.
- Mondd, drágám, van rajtad valami smink? Jó, akkor megkíméltél attól, hogy le kelljen szednem - mondta Hilary.
- Alig várom, hogy lássalak valamilyen színben, drágám - mondta Vanessa. - A fekete teljesen rossz neked, te nem úgy gondolod, Hilary?
- Valószínűleg, de először meg kell beszélnünk, hogy miben segítenek neked a jó színek. - Hilary elhallgatott, és ellenőrizte, hogy mindenki figyel-e.
 - Amikor az ember megpillant egy vonzó, jól öltözqtt nőt, akkor nem azt gondolja, hogy "Hű, nézd az a kabátot" ...
- Valóban? - kérdezte Bron. - Én elég gyakran gondolom ezt. - Vanessára pillantott. Kellemetlen volt, hogy az asszony észrevette.
...
- Oké. - Ismét mindenki Hilaryre figyelt. - Azt próbáltam elmondani, hogy az egyes ruhadarabok előtt a nőt kell látnunk, hogy azt mondjuk: "vonzó nő - ó milyen szép kabát", nem pedig azt, hogy "milyen mesés kabát", észre sem véve a nőt, aki viseli.
- Azt hiszem, értem - mondta Elsa -, de én jobban szeretem, ha egyáltalán nem vesznek észre. Vannak olyan színek, amiket úgy viselhetek, hogy egyszerűen csak beleolvadjak a háttérbe?
- Természetesen nincsenek! - mondta Vanessa. - És ha vannak is, nem engedem meg, hogy azokat viseld. Miért akarna egy olyan vonzó lány, mint te, eltűnni?
- Hát ... - kezdte Elsa, tudván, hogy nincs igazán válasza.
Szorult helyzetét látva Hilary folytatta.
- Vanessa viselheti azt a nagyon erőteljes színt mert sötétpiros, nem pedig olyan, mint egy postaláda. ~ Fintorgott. - Gondolom, őrültnek tartanak ezekért a kis különbségtételekért.
- Nem - mondta EIsa, akinek végre fölkeltette figyelmét a téma.
- Pontosan tudom, mire gondol. Állandóan ezzel a fajta megkülönböztetéssel foglalkozom. _ Kiegyenesedett a székében, és hirtelen sokkal jobban lekötötte az egész folyamat.
- Én is tudom, mire gondol - mondta Bron. - Ha eltaláljuk a megfelelő hajszínt, akkor csupán egyetlen arnyalatnyi eltérés bármely irányban végzetes lehet! Husz évet fiatalíthat vagy öregíthet! - Elhallgatott. 
    Hilary Bronra pillantott.
- Oké, Elsa, most várj ott, amíg kipróbálunk néhány dolgot.
Amikor kiválogattuk a színeidet.,.. mondta Vanessa -, akkor beszélünk a stílusról. Szégyen, gyalázat, hogy valaki, aki olyan szép ruhákat készít, állandóan ócska fekete nadrágokban jár.
- De ez a legjobb nadrágom! - tiltakozott Elsa.
- Miért nem mész és választasz valami szép ékszert? - kérdezte Hilary Vanessától, aki szófogadón átment a szoba másik felébe.
- Arany és ezüst. Tudod, ezeket mindenki viselheti - fordult Hilary Elsához. - De meg kell értened, hogy miben segítenek neked. Aztán, ha rendben vagy, felpróbálhatod a kalapokat. És van néhány paróka a másik öltözőben.
- Itt maradhatok, ha megígérem, hogy meg sem szólalok? - kérdezte Bron halkan.
Elsa bólintott.
- Feltéve, hogy elmeséled, mi a csoda történt a szalonban; amikor bementél ma reggel.
- De nem most - mondta Hilary határozottan. Azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk. - Felvett egy szövetmintát, és EIsa vállára terítette. - Mit gondolsz?
Elsa ránézett.
- Tetszik. - Tényleg tetszett neki.
- Nekem is - mondta Hilary. - Es ez ml yen.
Egymás után terítette a színeket Elsa vállára. Aztán rétegezte a színeket, egyiket a másikra. Néhány kombináció borzalmasan nézett ki, mások életre keltették Elsa arcát. Elsa figyelt - rémülten és meglepetten vette észre hogy jól érzi magát. Rájött, hogy már nem kell küzd~nie ellene. Talán több van ebben a színekkel való játszadozásban, mint gondolta. 
- Tegyél fel neki egy kis sminket - mondta Vanessa, aki nyakláncokkal, övekkel és láncokkal díszítve érke-zett Elsa mellé. - Égek a vágytól, hogy még nagyobbnak láthassam azokat a szemeket. Tudod, Elsa várhatóan
...
Amikor kiválogattuk a színeidet, mondta Vanes¬sa -, akkor beszélünk a stílusról.
Szégyen, gyalázat, hogy valaki, aki olyan szép ruhákat készít, állandóan ócska fekete nadrágokban jár.
- De ez a legjobb nadrágom! - tiltakozott Elsa.
- Miért nem mész és választasz valami szép ékszert? _ kérdezte Hilary Vanessától, aki szófogadón átment a szoba másik felébe.
- Arany és ezüst. Tudod, ezeket mindenki viselheti
- fordult Hilary Elsához. - De meg kell értened, hogy miben segítenek neked. Aztán, ha rendben vagy, fel-próbálhatod akalapokat. És van néhány paróka a másik öltözőben.
- Itt maradhatok, ha megígérem, hogy meg sem szólalok? - kérdezte Bron halkan.
Elsa bólintott.
- Feltéve, hogy elmeséled, mi a csoda történt a szalonban; amikor bementél ma reggel.
- De nem most - mondta Hilary határozottan. Azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk.
- Felvett egy szövetmintát, és EIsa vállára terítette. - Mit gondolsz?
Elsa ránézett.
- Tetszik. - Tényleg tetszett neki.
- Nekem is - mondta Hilary. - És ez milyen.
Egymás után terítette a színeket Elsa vállára. Aztán rétegezte a színeket, egyiket a másikra. Néhány kombináció borzalmasan nézett ki, mások életre keltették Elsa arcát. Elsa figyelt - rémülten és meglepetten vette észre hogy jól érzi magát. Rájött, hogy már nem kell küzdenie ellene. Talán több van ebben a színekkel való játszadozásban, mint gondolta.
-Tegyél fel neki egy kis sminket - mondta Vanessa, aki nyakláncokkal, övekkel és láncokkal díszítve érkezett Elsa mellé.
- Égek a vágytól, hogy még nagyobbnak láthassam azokat a szemeket. Tudod, Elsa várhatóan
...***
Bran fölnevetett és folytatta.
- Szóval rávette Elsát, hogy csináltassa meg a színeit.
Ez volt az ajándék azért, mert koszorúslány lett az utolsó pillanatban. Engem is elhívott. Óriási mulatság volt! Hárman próbálgattuk az ékszereket. Pont erre volt szükségem ... - Elhalkult a hangja. Pat már eléggé bűntudatos volt anélkül is, hogy fölemlegetné a történteket. Témát váltott. - Szemlátomást mindig kissé problémás dolog rávenni valakit, hogy többé ne feketében járjon.
úgy tűnt, Pat teljesen összezavarodott.
- Hogy érted azt, hogy megcsináltatta a színeit?
- Ó! Nem ismered? Ez a Colour Me Beautiful* (Színezz Széppé, angliai divattanácsadó cég. ) nevű
cég ... nos, azt hiszem, egy céghálózat. Megmondják az embernek, miféle színek állnak jól neki.
Pat hümmögött.
- Ez egy kicsit olyannak tűnik nekem, mint Mrs. Bedlington.
- Nem! Ez nem parancsolgató, hanem felszabadító dolog! Leszedik az emberről az összes sminket vagy a nagy részét, aztán mindenféle színeket tartanak a bőréhez, és láthatja, hogy melyik illik hozzá, és melyik nem. - Bron néhány másodpercre elgondolkozott. - Valójában ahhoz hasonlít, amikor a megfelelő hajszínt választ juk ki valakinek. Van olyan szín, amitől halálosan rosszul néz ki az ember, mástól pedig ragyog.
Katie Fforde: Száz boldog esküvőm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése