Akiben nincs félelem, bármit megtehet.

Szibériában tanulta meg az élet alapvető törvényeit: lopj vagy éhen halsz, rejtőzködj vagy megvernek, harcolj vagy meghalsz. Ott tanulta ki a ravaszkodást és a kegyetlenséget. Ott jött rá az elnyomás alapvető természetére: működésének mozgatórugója, hogy az áldozatokat egymás ellen fordítja, ahelyett, hogy közösen fordulnának elnyomóik ellen.
Megszökött, és megkezdődött hosszú útja az őrületbe, amely Omszk külvárosában, a rendőr meggyilkolásával végződött, és azzal a felismeréssel, hogy nincs többé félelemérzete.
... Túlélését annak köszönheti, hogy a börtön, a kínzás, a kényszermunka, a Szibériából való hosszú, kegyetlen menekülés során egyre érzéketlenebbé vált. Önmagával se törődött: a félelem hiánya ebből eredt, mert az ember csak azt félti, amivel törődik.

...

Szibériában elveszítette a félelemérzetét. Most újra meglelte. Évek óta első ízben érezte, hogy élni akar. Ismét emberi lény vagyok, gondolta.
Az omnibusz ablakából Délkelet-London nyomorúságos utcáit nézte, s azon tűnődött, vajon ha ránéznek ezek a mocskos gyerekek és sápadt arcú asszonyok, észreveszik-e rajta, hogy újjászületett.

Kész katasztrófa. Lelassítja, megbénítja, megzavarja. Félek, gondolta.

Élni akarok.

Újból látni akarom Charlotte-ot...

Ken Follett: Egy férfi Szentpétervárról