A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kávé. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kávé. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 8., kedd

Mokka


… Burton (a kor ismert utazója - 19.század) mesélt nekem egy csodálatos, fallal körbekerített városról, amelyre Kelet-Afrikának egy buja, mérsékelt klímájú szegletében bukkant. Kávétermesztő vidék. Elmondása szerint arrafelé csak úgy magától nő a kávé. Nem is termesztik. A cserjék vadon nőnek, magról szaporodnak. A kávékereskedőket a gazdaság annyira fontos szereplőinek tekintik, hogy halálbüntetés terhe mellett tiltják nekik a város elhagyását is.
Állítólag hatalmas vagyonok halmozódtak ott föl. Burton elefántcsontról, drágakövekről, aranyról beszélt. Meg, ahogy ő mondta, valami "sötétebb" üzletről. .. Feltételezhetően a rabszolgatartásra gondolt.
Annyira zárt az a város, hogy az ottani kereskedők még egy saját dialektust is kialakítottak, amely teljesen eltér a környező vidék nyelvétől.
De az ottani kávé, mondta Burton, a legjobb, amit hosszú vándorévei alatt kóstolt. S nekem az ragadt meg az emlékezetemben, hogy azt is hozzátette: illatos volt, mint a lonc virága.
- Mint az a mokka?
- Pontosan.
- És volt még valami, amit érdekesnek találtam. A várost úgy hívják,
Harár, de magának a területnek a neve helyi nyelven Kaffa.
- Vagyis, tulajdonképpen, "kávé"?
- Burton szerint egészen biztosan azonos a két szó gyökere.
- Szóval azt a kávét, ami vadon nő Kaffában ...
- A harári kalmárok eladják az utazó kereskedőknek, akik azt eljuttatják Al-Makkába. Onnan aztán tovább küldik a világ többi tájára. Egy velencei vagy konstantinápolyi kereskedő simán címkézheti a kávéit a vásárlási hely, és nem a tényleges termesztési hely szerint. Ismerve az arabok
titkolózási mániáját, még az is lehetséges, hogy meg sem mondják, melyik országból való egy-egy szállítmány. Így aztán mindent, ami Al- Makkán keresztül érkezett, "mokkának" neveztek el, ugyanúgy, ahogy manapság minden dél-amerikait "santo" -nak hívnak.

Anthony Capella: A kávék költője

2018. május 3., csütörtök

A kávé útja


…a Vörös-tenger körül, - 
Az arabok természetesen monopolhelyzetben voltak a kávétermesztés terén. 
Aztán a hollandok elloptak néhány palántát, és elvitték Indonéziába. Tőlük
aztán loptak a franciák, és elvitték a Karib-szigetekre, ahonnan aztán a portugálok loptak, és elvitték Brazíliába. Tehát. Gondolkodjunk logikusan, és feltételezzük, hogy az arabok is lopták valahonnan. De hogy honnan lophatták ... ?
- Kiderül ez valaha is?
- Nem hiszem...
         Anthony Capella: A kávék költője
Kapcsolódó cikkek:
KÁVÉ
Anthony Capella: A kávék költője
A szagok hedonisztikus csoportosítása

2018. május 2., szerda

KÁVÉ

A kávécserje (Coffea arabica) a szubtrópusi területeken őshonos növény, amelyet szobanövényként is tarthatunk, mivel mutatós levéldísznövény. Levelei hullámos szélűek, ovális alakúak, erezetük nagyon mély. A növény bokros növekedésű, levélzete sötétzöld színű.

Megfelelő gondozás, és körülmények mellett, akár még kellemes illatú, fehér virágokat is hozat május-június tájékán, ha a növény életkora legalább 3 év.

 Forrás: Internet
Kapcsolódó cikkek:
A kávé útja 
COFFEA - Kávé mint homeopátiás szer idegi eredetű álmatlanság esetén nyugtató hatású, csillapítja az erős hajlamot a fájdalomra és a túlérzékenységre.
   A Coffea, eltérően a hagyományos kávétól, tiszta, nyers kávészemekből készül. A kávé kedvelői jól ismerik a kávécserje pörkölt terméséből készült ízletes főzet hatását: a túlzott kávéfogyasztás izgatja az idegeket, ami szívdobogáshoz, erősebb vizelési ingerhez és alvászavarokhoz vezethet. A kávé túladagolása miatt gyakran túl érzékenyek vagyunk az érintésre és a hangokra. Akár szorongás is felléphet. A Coffea készítmény alkalmazási területei is ezeknek a tüneteknek felelnek meg. A "hasonló hasonlót gyógyít" elvnek megfelelően ezt a készítményt idegi panaszok, ingerültség és nyugtalanság esetére ajánlják. A Coffea fájdalomcsillapító hatása révén eredményesen használható migrén és fejfájás esetén. Szellemi betegekre jellemző túlérzékenységet és nyugtalanságot is csökkenti.
COFFEA TÍPUS
 Coffea típusú emberek általában vékonyak, magasak. Gyakran szoronganak, és nagyon érzékenyek az ingerekre. Erős fejfájás gyötri őket. Jellemzők rájuk a hangulatváltozások is - hirtelen sírásba forduló nevetés, vagy fordítva.
Jellemzők Önre a következő állítások?
    Álmatlanságtól szenved

    A bor hamar a fejébe szál.

    Irritálja a zaj és a vakító villódzó fény.

    Nagyon érzékeny a hideg levegőre.

    Erősen reagál minden nyomásingerre.

    Könnyen elsírja magát.

    Folyton tettre kész.

Ha a fentiek közül több mint három tulajdonságot felfedezett magában, a következőkben megtalálja azokat az információkat, amelyek segítenek javítani a közérzetén.
Hatásos fejfájás, migrén, arcidegfájdalom, fogfájás, száraz köhögés, idegi eredetű szívpanasz, menstruációs zavarok, álmatlanság, idegfeszültség, túlérzékenység esetén.
Gyógyító hatás: A Coffea nyugtatja a központi idegrendszert, erősíti a vérereket, továbbá jótékonyan hat a szívre és a vesére. Az idegrendszer normalizálásával csökkenti az ingerekre való túlérzékenységet (így a szervezet objektíven tudja befogadni és átalakítani a kívülről érkező jeleket).
ALKALMAZÁS: A Coffea hatásos ingerültség esetén, csillapítja az ingerekre való túlérzékenységgel kapcsolatos panaszokat. A szert gyakran ajánlják nyugtalanító gondolatok miatt fellépő álmatlanság ellen. Enyhíti az idegi eredetű szívpanaszokat, pl. az erős szívdobogást és a szapora pulzust, valamint az idegfájdalmakat és a menstruációs zavarokat.
Gyógyszergyártás
Az érett, szárított és pörköletlen kávészemekről lehántják vékony héjukat, és megőrlik őket. A por az őstinktúra és a potenciális alapanyaga. A szert egészen a D3 potenciáig receptre adják.
A külső tényezők szerepe - Ahhoz, hogy az ember biztos lehessen benne: megfelelő szer számára a Coffea, a homeopatának tudnia kell, hogy az alábbiak szerint változnak-e a tünetek:
Javulás
    melegben
    fekvő helyzetben
    napközben
    nyugalomban
Romlás

    hidegben

    zajban

    szagok esetén

    éjjel

    érintéskor


TÜNETEK / Általános panaszok
    túlérzékenység a különböző ingerekre
    idegesség
    kavargó gondolatok
    változékony hangulat
    káosz
    folytonos tettrekészség és nyugtalanság
    félénkség
Fej
    migrén
    hirtelen fellépő fejfájás
    arcidegfájdalom
    különféle hangok vélt hallása
    fogfájás, noha a fogak egészségesek
Idegek
    túlzott fájdalomérzet
    érzékenység az érintésre
    álmatlanság
    remegés
Nőknél
    menstruáció alatti hasgörcsre emlékeztető fájdalom
    bő vérzéssel járó menstruáció
    erős szülés fájdalmak
    változókori panaszok
Bőr
    elszórt vörös foltok
    idegirritációt kísérő ekcéma