Béke vesz körül

 

Mivel egyek vagyunk,  ami jó érzéssel tölt el, azt megosztom, hogy így is gyógyuljon a világ és benne mi.

BG
A szerző további gondolatait megtalálod itt!

További kulcsfogalmakat találhatsz itt!

 

 

Szeretni önmagadat

Szeretni önmagad azt jelenti, hogy megengeded magadnak, hogy olyan legyél, amilyen éppen vagy, és elfogadod magad akkor is, ha azt teszed másokkal, amivel vádolod őket.

A szeretetnek semmi köze nincs ahhoz, amit teszel vagy birtokolsz.

Önmagadat szeretni tehát annyi, mint megengedni magadnak, hogy akaratlanul megsérts másokat, elutasítsd, elhagyd, megalázd, eláruld őket, vagy igazságtalan légy velük. Ez fontos szakasz a sérüléseid gyógyulásában.

A valódi szeretet az, hogy önmagad vagy.

Forrás: LISE BOURBEAU:Öt sérülés

Anthony Capella: A kávék költője

A könyv főhősét így ajánlja figyelmünkbe a szerző:

„Igen, bevallom, ismerem ezt a nevetséges fiatalembert, és hamarosan önök is meg fogják ismerni.

Egy-két óra elteltével talán úgy érzik majd, túlságosan is jó1 ismerik. Kétlem, hogy

nagyon megkedvelnék, de ez nem baj. Én magam sem kedvelem túlságosan a fickót.

Olyan ... nos, majd meglátják, milyen. De talán képesek lesznek szemet hunyni efölött, és elképzelni, hogy milyen lesz. Ugyanúgy, ahogy a kávécserje terméséről sem derül ki, milyen az igazi íze és zamata egészen addig, amíg le nem szedjük, meg nem tisztítjuk, pörköljük és főzzük, számtalan bűne és fogyatékossága ellett ez az emberpéldány is büszkélkedhet egy-két nemes jellemvonással, még akkor is ha az utóbbiakat kissé nehezebb felfedezni… S talán megértik, ha minden hibája ellenére is kétségbeejtő gyengédséggel viseltetem e figuta iránt.

1896-ot írunk. A figura neve Robert Wallis. Huszonkét éves. Én vagyok az, fiatal önmagam, jó pár évvel ezelőtt.”

A könyv jól olvasható, van benne több igen jól megírt jelenet. A cselekmény ugyan néha furcsa módon megtörik, de összességében jól olvasható ahogy a szerző többi könyve is.  

A Nagy-Britanniában élő szerző szellemes, pikáns, érzéki megközelítésben meséli el hol a távoli, hol a közelmúlt történelmi környezetébe ágyazott történeteit.

Anthony Capella az afrikai Ugandában született 1962-ben. Első regénye, a Szerelem étke 19 nyelven jelent meg, egyebek közt magyarul is. A szerző írásai elválaszthatatlanok a gasztronómiától, regényeit áthatja a kulinária és az azzal összefonódó érzékiség.
Capella egy irodalmi ínyenc, aki céljául tűzte ki, hogy a könyvei révén érzéki örömökhöz juttatja olvasóit. Saját bevallása szerint hedonista és szívesen ír az érzékiségről, de soha nem csak önmagáért: fontos a kerettörténet, ami körülöleli azt, különben unalmas lenne, csak érzéki dolgokat olvasni. Egy-egy könyvéhez alapos kutatásokat végez. Az etióp kávékat szereti a legjobban, ott az Európából ismert borvidékekhez hasonlóan „kávévidékek” léteznek, melyek termését ízről meg lehet különböztetni. Biztos nem véletlen, hogy saját honlapján kedvenc ételeiről is szívesen kérdezik olvasói.

Mivel jár, ha hagyom, hogy az érzelmeim eluralkodjanak rajtam?

 Előfordult már veled, hogy sem nem láttál, sem nem hallottál, mert valamely érzés tetőtől talpig elöntötte minden porcikádat?

Ha  "jó" érzésről van szó, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez így rendben van, sőt kívánjuk, hogy bárcsak mindig így lenne.

Pl. a szerelem ilyen, nem látjuk, nem halljuk mert nem akarjuk érzékelni a másik negatív oldalát, mert az adott pillanatban csak a jó oldala számít. Hosszú távon azonban vajon kifizetődő az ilyen hozzáállás? Egyáltalán mennyi ideig lehet fenntartani egy ilyen akarattal befolyásolt "vakságot"?

A "negatív" érzésekkel is hasonló a helyzet, olyan mintha a fentiek inverzét, fordítottját élnénk meg: hiába süt a nap, virágoznak a fák, néha annyira elmerülünk saját fájdalmuk tengerében, hogy észre sem vesszük, sőt tagadjuk a jó dolgok létezését.

Talán így igyekszünk kompenzálni a "Jó" elvakultságot? Akár igen akár nem, szélsőséges állapotban, amikor nem "látunk", nem érzékelünk nem érdemes sokáig időznünk, mert elzárjuk magunkat a valóságtól, mely gazdagabb, változatosabb és ezáltal izgalmasabb is mint

az  "egypólusos" létezés.

Akár "jó" akár "negatív" elvakultságban reked az ember érdemes és szükséges mielőbb megnyitni magunkat a "való élet" megtapasztalásai előtt.

Hogyan?      

A válasz a kérdésre egyszerű: "szelíd" szeretettel  ~ JI CHING- ben ezt a "szelíden, mint a szél" leírás alatt találjuk.

  Az intenzív érzelmek segíthetnek kimozdulni egy áldatlan állapotból,   ám ha elfojtjuk őket, mert túl intenzívek az adott helyzethez képest, saját erőnkkel fojtjuk el a saját erőnket, és ez minket gyengít/rombol.

  A kérdések "szelíd szeretettel" való kezelése lehetővé teszi az adott helyzet átgondolását, lassan, de biztosan formálja az élethelyzeteket  és mindezt energiatakarékosan.

   Persze a szeretet csak "szelíd" lehet, ha nem az, akkor valamilyen birtoklási ügyet csomagolunk vékony "szeretet sztaniolba"... mely a túlfűtött érzelmek esetén könnyen kiszakad, és akkor óhatatlanul felszínre kerül, hogy amit szeretetnek nevezünk vagy hiszünk, annak az elfojtott agressziónk az alapja és nem sok köze van sem önmagunk sem mások szeretetéhez!

Nem ígérem, hogy azonnal  megy majd, de  a tudatos gyakorlás tartós és biztos eredményeket hoz.

Tehát a jelszó: szelíd szeretettel :)!

Kapcsolódó cikkeket találsz itt!

BG
További gondolatokat találsz itt!

Ahhoz, hogy szeressünk másokat...

Szilárd meggyőződésem, hogy ahhoz, hogy igazán szeressünk másokat, először meg kell tanulnunk önmagunkat szeretni. El kell kezdenünk keresni, hogy kik és mik vagyunk, és elfogadni, amit találunk.
Boris Vallejo