A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tisztelet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tisztelet. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. december 13., szerda

Hogy a nyelvbotlást elkerüld,


Öt dolgot jól figyelj meg,
Kiről beszélsz, miket mesélsz,
Mikor, hol és kinek.


William Edward Norris

2017. szeptember 5., kedd

Boldogabb életet, ... de hogyan?



Fotó: nlcafe.hu
Amikor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnénk, azt gondolhatjuk, hogy velünk van a baj
Ilyenkor szinte a fülünkbe csenghet valamelyik szülő, tanár, hatalmi pozícióban lévő személy vagy akár egy felelősségét el- vagy ránk hárító ”barát" hangja: te vagy a hibás!
És mivel szeretjük, tiszteljük őt, adunk a véleményére – elhisszük, vagy legalábbis foglalkoztat minket a kérdés „talán igaza van?” Még akkor is igy teszünk, ha érezzük, sőt legbelül tudjuk is, hogy ártatlanok és jók vagyunk.
Amit teszünk, azért tesszük, mert
- adott esetben az tűnik a legjobb megoldásnak,
- szükségleteink kielégítésére vágyunk- hiányzik nekünk valami, amiről úgy érezzük/hisszük, hogy a megszokott környezetünkben/emberek által nem kaphatjuk meg
- félünk a veszteségtől, a fájdalomtól
- vagy attól, hogy még több fájdalmat kell megélnünk!
- inkább mi támadunk előbb, bízva benne, hogy így nagyobb esélyünk van a túlélésre (vagy akár a győzelemre), és kevesebb fájdalom ér minket.
Amikor végre sikerül bebizonyítanunk magunknak és elhinnünk azt, amit belül mindig is tudtunk, vagyis hogy jók és szeretetre érdemesek vagyunk, eltűnik az addigi alkalmatlanság illúziója, végre gyengédek lehetünkmagunkhoz, a világ pedig  jobb hellyé válik.
Amikor tapintatos tisztelettel tudunk viszonyulni önmagunkhoz, tiszteletben tartjuk saját belső szabadságunkat megteremtjük az alapot, melynek segítségével felülírhatjuk, korszerűbbre cserélhetjük saját elavult programjainkat.
Élhetőbbé, örömtelivé, boldogabbá válik világunk, ráadásul új szemléletmódunk begyakorlásával  ehhez mi is hozzájárul(t)unk!
BG
További gondolatokat találsz itt!

 

2016. május 17., kedd

A tisztelet tiszteletet teremt


Csak az várhatja el, hogy tiszteljék a "másságot", aki tiszteli az "azságot"
Földessy Margit

2014. november 14., péntek

Szembenézni a valósággal ...



...Időnként félelmetesnek tűnik…
Miért ?
Gyermekkori traumák miatt pl. testvér születése, szülők válása, családtag korai halála, szexuális zaklatás, bűntudat stb.
Ha azt hiszem, hogy félelmetes szembenéznem a valósággal, egyre inkább kirekesztem magam a valóságos életből.
Ha megengedem, hogy szembenézzek a valósággal – ezáltal újra bekapcsolódhatom az életbe.

1/Mi jut eszedbe a következőről: 
„Örömmel és nyugalommal végzem dolgaimat és ez mindig meghozza a jutalmat”
Igaz ez a kijelentés rád? (Ha igen, menj tovább a 2. ponthoz, ha nem:)
Volt olyan időszak, amikor ez igaz volt?
Mikor szakadt meg ez a védett állapot? (óvodában, iskolában, testvér születésekor, valakinek az elvesztésekor, munkahelyen, valahol másutt? )
Kapcsolható-e valamilyen személyhez ennek a biztonságérzetnek az elvesztése? (szülő, pedagógus, testvér, társ, ember, csoport?  )

2/Amikor a valósággal való szembenézés a kérdés,
a/tudsz-e gyengéden (tapintatos tisztelettel, megbecsüléssel, a belső szabadságot biztosítva) tekinteni önmagadra ebben a helyzetben?
b/Mit várnak el mások tőled egy ilyen helyzetben?
-          pl: mindenki mást: legyek bátor, sikeres bármi áron;
-          húzzam össze magam, hogy a másik bátran gyakorolhassa a hatalmát:
-          húzódjam el az „útból”
cél: egyenrangúság (minőségi értelemben)
c/Mit vársz el te másoktól?
-          fogadjanak el (én is elfogadom őket)
-          gondoskodjanak rólam (ezzel átadom a hatalmamat, alárendelt helyzetbe kerülök)
cél: alkotó együttműködés
d/ Mit vársz el magadtól?
-          pl: sikeres legyek
-               ne hibázzak
cél: Tapintatos tisztelettel használjuk azt, amit tudunk!

3/Előfordul-e a családodban, vagy számodra fontos embereknél, hogy problémát okozott számukra a valósággal való szembenézés?
a/Ha igen, tudták-e kezelni ezt a problémát, hova vezettek az általuk használt módszerek? Mit tanulhatsz tőlük?
(pl: boldogtalanul élnek esetleg belehaltak vagy sikerült megoldaniuk a problémát és sikeresen továbbléptek? )
b/Ismersz-e olyanokat, akik számára nem jelentett problémát a valósággal való szembenézés, vagy nem tekintették annak? Mit tanulhatsz tőlük?
(a valóság hozzájuk alakult, miközben bátran használták a tudásukat pl. BE  műfordító az ékszereivel a kezében nyitott ajtót 1945-ben az orosz katonáknak és folyékonyan elbeszélgetett velük az anyanyelvükön – tisztelettel kezelték és még az óráját sem vitték el)

4/Mennyire érzed azt, hogy meg kell felelned mások rólad alkotott véleményének?
Ha nem tartasz a megszégyenítéstől, akkor tudsz szelíd lenni; szeretni és szeretve lenni?
(beletartozik saját magad megszégyenítése is!)

pl: amikor Sértődöttnek és hallgatagnak érzed magad, választhatod azt hogy tudatosíthatod magadban amennyiben érdeklődsz a külvilág iránt, irántad is érdeklődnek és ráébredhetsz, hogy  valójában nélkülözhetetlen vagy -> Tudatalatti szinten választhatod azt, hogy : Egyenrangú és őszinte légy (elsősorban önmagadhoz, és ha ez sikerül, akkor másokhoz is), Testi szinten pedig megélheted, hogy Egységben vagy önmagaddal, képes vagy megvalósítani önmagadat, ezáltal megélheted az Egységet a körülötted lévő világgal, aminek következtében a valósággal való szembenézés vonzó, inspiráló gyakorlattá válhat!
BG
További gondolatokat találsz itt!

2014. március 27., csütörtök

Mi sodorja veszélybe jövőnket és a sikerünket?




"Tiszteld apádat és anyádat! ... " Hiszen ha észre tudnánk venni végre, hogy minden, ami ennél kevesebb, az veszélybe sodorja teljes jövőnket, valamennyi viszonyunkat az életben, s végső soron azt a képességünket, hogy önmagunkként működni tudjunk! 

...Más eset a külvilágbeli szüleinkkel kapcsolatos negatív érzelmekkel foglalkozni, de megint egészen más önmagunkra vonatkozó saját negatív érzéseinkkel törődni, az, hogy az "őróluk" alkotott érzések válnak azzá, amit saját magunkról érzünk. Amennyiben sikertelenül viszonyulunk "hozzájuk", akkor ugyanolyan sikertelen lehet az élethez való viszonyunk is. Még az is meglehet, hogy magához a sikerhez is! 

...Mert valójában sohasem ismertük igazán szüleinket. Tudni csak azt tudjuk, amiről úgy döntöttünk, hogy elhisszük. A szemlélet valóságosabb, mint az emberek és az események.

Daniel Whiteside  
Kapcsolodó cikkeket találsz itt!