A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ken Follett. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ken Follett. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 2., kedd

Akiben nincs félelem, bármit megtehet.




Szibériában tanulta meg az élet alapvető törvényeit: lopj vagy éhen halsz, rejtőzködj vagy megvernek, harcolj vagy meghalsz. Ott tanulta ki a ravaszkodást és a kegyetlenséget. Ott jött rá az elnyomás alapvető természetére: működésének mozgatórugója, hogy az áldozatokat egymás ellen fordítja, ahelyett, hogy közösen fordulnának elnyomóik ellen.
Megszökött, és megkezdődött hosszú útja az őrületbe, amely Omszk külvárosában, a rendőr meggyilkolásával végződött, és azzal a felismeréssel, hogy nincs többé félelemérzete.
... Túlélését annak köszönheti, hogy a börtön, a kínzás, a kényszermunka, a Szibériából való hosszú, kegyetlen menekülés során egyre érzéketlenebbé vált. Önmagával se törődött: a félelem hiánya ebből eredt, mert az ember csak azt félti, amivel törődik.
...
Szibériában elveszítette a félelemérzetét. Most újra meglelte. Évek óta első ízben érezte, hogy élni akar. Ismét emberi lény vagyok, gondolta.
Az omnibusz ablakából Délkelet-London nyomorúságos utcáit nézte, s azon tűnődött, vajon ha ránéznek ezek a mocskos gyerekek és sápadt arcú asszonyok, észreveszik-e rajta, hogy újjászületett.
Kész katasztrófa. Lelassítja, megbénítja, megzavarja. Félek, gondolta.
Élni akarok.
Újból látni akarom Charlotte-ot...

Ken Follett: Egy férfi Szentpétervárról
 

2017. április 26., szerda

Angol divat 1914-ben (Ken Follett)

Szoknyák hosszának alakulása 1910-19 között

— Miért váltottál ruhát? — kérdezte.
— Ó, itt mindenkinek folyton át kell öltözni. 

Tudod, a nap minden órájához más és más öltözék illik. 
Vacsoránál mutogathatod a válladat, ebédnél nem. 
Vacsorához fűzőt kell viselni, teához nem. 
A bent hordott ruhában nem szabad kilépni a házból. 
A könyvtárban lehet rajtad gyapjúzokni, a reggelizőszobában nem. 
Fogalmad sincs, hány ilyen előírást kell folyton észben tartani.

Ken Follett: Egy férfi Szentpétervárról

Kapcsolódó cikkek a divatról:
Őrült divatvilág (Imogen Edward-Jones)