FÁJDALOM

   Minden fájdalom az érzelmi vagy a mentális egyensúly felbomlására utal, és erős bűntudatot jelez. Egy belső szorongás kifejeződése. Bűnösnek érezem magam, mert valamit tettem vagy mondtam, esetleg „egészségtelen", „negatív" gondolatokat tápláltam, és tudat alatt azzal ostorozom magamat, hogy változó intenzitású fájdalmat érzek. 

   A következő kérdéseket kell feltennem magamnak: 

Valóban bűnös vagyok? Ha igen, miben? 

   A megélt fájdalom csak a valódi okot akarja elfedni: a bűntudatot. A gondolataim nagy hatalommal bírnak, és nyitottnak kell maradnom, hogy a bűntudat eredetét felismerjem. Nem szabad elnyomnom, szembe kell néznem vele, előbb vagy utóbb fel kell dolgoznom.

   A csontok fájdalma arról árulkodik, hogy az adott dolog egészen mélyen érint engem. Ha izomfájdalmat érzek, akkor inkább mentális eredetű fájdalomról van szó. A fájdalomtól egy szempillantás alatt „kapcsolok", így arra kényszerít engem, hogy érezzem, mi történik a testemben. Bizonyos értelemben a fájdalom pozitív, mert lehetővé teszi számomra, hogy kapcsolatba lépjek önmagammal és tudatossá váljak. 

   A krónikus fájdalom egészen egyszerűen csak azt jelzi, hogy a fájdalom első megjelenése óta nem néztem szembe a valódi okkal. Minél többet késlekedek azzal, hogy tudatosítsam eredetét, annál gyakrabban tér vissza a fájdalom, végül pedig krónikussá válik. A fájdalom helye a fájdalom valódi okáról nyújt számomra többletinformációkat. 

Jacques Martel :Lelki eredetű betegségek lexikona
A szerző további írásait megtalálod itt!

Nyaggatás és bűntudat ébresztés hatásai

-  Csak egyszer gyújtottam rá - hárított Agatha, holott ötöt is elszívott. 
   Mikor fogják fel végre az em­berek, ha azt akarják, hogy a másik felhagyjon a do­hányzással, akkor nem szabad nyaggatniuk, és tilos bűntudatot ébreszteniük benne? 
    Azt bezzeg min­denki tudja, hogy alkoholisták előtt nem javallott az ivásról beszélni, és nem ajánlatos kiönteni a pi­ájukat a mosogatóba, mert ezzel csak elkendőzik a problémát. 
A dohányosokat viszont szakadatlanul szekírozzák, aminek makacs és megrögzött ellen­szegülés az eredménye.

M. C.Beaton: Agatha Raisin és a sziszifuszi szerelem

 

Anyák napjára

 Bartos Erika: Rózsavirág

Édesanyám, Édesanyám,
Illatozó rózsa,
Fent virul a domb tetején
Hosszú évek óta.

Egyszer aztán bimbót hozott
Tavaly tavasz táján,
Én vagyok a rózsabimbó
Édesanyám szárán.

Hogyha egyszer kis bimbóból
Szép virággá érek,
Kibontom a szirmaim és
Jó anyámra nézek.

                                                              

Amikor majd legszebb leszek,
Megcsodál a világ,
Édesanya gyenge lesz már,
Hervadozó virág.

Egy napon majd elbúcsúzunk,
Lehullik a szirma,
Én pedig csak búslakodom,
Harmatcseppet sírva.

Hamarosan, szép tavasszal
Boldog leszek újra,
Csöppnyi bimbót találok a
Levelembe bújva!

Nevelgetem, ápolgatom,
Boldog, aki látja,
Kibontja majd bársony szirmát
Következő nyárra!

Amikor majd felnő ő is,
Elbúcsúzom tőle,
Lehullatom szirmaimat
Anyámhoz, a földre

Kapcsolódó cikk:Az anya is nö (Ree Drummond)

Akiben nincs félelem, bármit megtehet.

Szibériában tanulta meg az élet alapvető törvényeit: lopj vagy éhen halsz, rejtőzködj vagy megvernek, harcolj vagy meghalsz. Ott tanulta ki a ravaszkodást és a kegyetlenséget. Ott jött rá az elnyomás alapvető természetére: működésének mozgatórugója, hogy az áldozatokat egymás ellen fordítja, ahelyett, hogy közösen fordulnának elnyomóik ellen.
Megszökött, és megkezdődött hosszú útja az őrületbe, amely Omszk külvárosában, a rendőr meggyilkolásával végződött, és azzal a felismeréssel, hogy nincs többé félelemérzete.
... Túlélését annak köszönheti, hogy a börtön, a kínzás, a kényszermunka, a Szibériából való hosszú, kegyetlen menekülés során egyre érzéketlenebbé vált. Önmagával se törődött: a félelem hiánya ebből eredt, mert az ember csak azt félti, amivel törődik.

...

Szibériában elveszítette a félelemérzetét. Most újra meglelte. Évek óta első ízben érezte, hogy élni akar. Ismét emberi lény vagyok, gondolta.
Az omnibusz ablakából Délkelet-London nyomorúságos utcáit nézte, s azon tűnődött, vajon ha ránéznek ezek a mocskos gyerekek és sápadt arcú asszonyok, észreveszik-e rajta, hogy újjászületett.

Kész katasztrófa. Lelassítja, megbénítja, megzavarja. Félek, gondolta.

Élni akarok.

Újból látni akarom Charlotte-ot...

Ken Follett: Egy férfi Szentpétervárról