ELIZABETH GILBERT
A rövid válasz: a félelem és társaiért (düh, harag, sértettség stb.) áldozom fel.
Idővel elfelejtem, hogy belső gyermekem milyen jól ismerte őt és azt hiszem az "öröm végleg szakított velem". Pedig én szakítottam vele és kapcsolatunkat újra élővé, élvezetessé tehetem!
3 éves korunkig -egónk kialakulásáig- az Egységhez kötődve, bizalomban létezünk, az esszenciánk (nevezhetjük nagy betűs "Én"-nek) az Egység örökös tagja bizalommal és örömmel teli. Elménk helyesen működik, fejlődésünk töretlen.
3 éves korunkra kialakítjuk egónkat (nevezhetjük kis "én"-nek), akit "vezetőnek" teremtünk, csak nem tudjuk hova is vezet minket?! Többnyire a "én" által gyűjtött és hitrendszerünkbe beépített múlt tapasztalataira, filmélményekre, félelmetesnek megélt tapasztalatok, tévhitek vezetik őt és ha rábízzuk magunkat, minket is.
Minden helyzetben választhatok a téves-elméjű ("én") és a helyes-elméjű ("Én") között.
Honnan ismerjük fel, hogy kire bíztuk magunkat? Ha jól érezzük magunkat, akkor a helyes-elméjű "Én"-re, ha nem, a téves-elméjű "én"re.
Amikor az "Én" vezet minket, helyes-elméjű döntéseket hozunk, az Egység törvényeivel összhangban, az örömöt természetes állapotunknak éljük meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése