Tess önkéntelenül is
rámosolygott. Nem tehetett róla. Ugyanolyan ösztönös reakció volt, mint amikor
automatikusan köszönetet mondunk a közlekedési rendőrnek, ha a kezünkbe nyomja
a hajtási bírságról a csekket, amit a hátunk közepére sem kívánunk, amit ki sem
tudunk fizetni. Ösztönösen örült Felicitynek, szerette őt, és olyan csinos
volt, és mert rengeteg dolog történt az elmúlt néhány napban, és annyi mesélni
valója volt neki.
Ám rögtön a következő pillanatban feleszmélt, és a döbbenet
meg az árulás vadonatúj érzésként hasított belé. Ellenállt a kísértésnek, hogy
rávesse magát, a földre teperje, majd összevissza karmolja, püfölje és harapja.
A hozzá hasonló kedves, középosztálybeli nők nem viselkedhetnek így, különösen
nem a befolyásolható kisgyerek előtt. Így hát nem tett semmit, csupán megnyalta
a nagypénteki kalácstól vajas ajkait, és a pizsama
felsőjét lesimítva
előrehajolt a széken:
- Mit keresel itt? - kérdezte.
Kapcsolodó cikk:
Pozitív és negatív stressz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése