2014. november 21., péntek

Ösztönös reakció vagy "viselkedés"




 Tess önkéntelenül is rámosolygott. Nem tehetett róla. Ugyanolyan ösztönös reakció volt, mint amikor automatikusan köszönetet mondunk a közlekedési rendőrnek, ha a kezünkbe nyomja a hajtási bírságról a csekket, amit a hátunk közepére sem kívánunk, amit ki sem tudunk fizetni. Ösztönösen örült Felicitynek, szerette őt, és olyan csinos volt, és mert rengeteg dolog történt az elmúlt néhány napban, és annyi mesélni valója volt neki.
Ám rögtön a következő pillanatban feleszmélt, és a döbbenet meg az árulás vadonatúj érzésként hasított belé. Ellenállt a kísértésnek, hogy rávesse magát, a földre teperje, majd összevissza karmolja, püfölje és harapja. A hozzá hasonló kedves, középosztálybeli nők nem viselkedhetnek így, különösen nem a befolyásolható kisgyerek előtt. Így hát nem tett semmit, csupán megnyalta a nagypénteki kalácstól vajas ajkait, és a pizsama
felsőjét lesimítva előrehajolt a széken:
- Mit keresel itt? - kérdezte.


Kapcsolodó cikk:
Pozitív és negatív stressz




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése