2023. március 28., kedd

A zsidó húsvét (pészah) a szabadságról szól

   Ezzel az ünneppel elutasítanak mindennemű zsarnokságot, és kinyilvánítják, hogy nem kell félnie semmitől.

    A zsidó törzsek egyiptomi kivonulását megelőzően tíz csapás érte Egyiptomot, ám a tizedik csapás - az elsőszülöttek halála - elkerülte az ott élő zsidókat. A családok ugyanis egy-egy bárányt vágtak le, melynek vérét az ajtófélfára kenték, így a „gonosz” nem merte megkörnyékezni őket - innen az "elkerülés" elnevezés.

Ezután engedélyezte a fáraó, hogy elhagyja országát a rabszolgasorba kényszerített zsidóság. Így, immár szabad népként elindultak a régi-új hazába, a Kánaánba vezető úton.

A kovásztalan kenyér, amelynek ünnepeként szintén emlegetik a pészahot, a szegények, illetve a rabszolgák egyik fő tápláléka volt annak idején. Az ünnep során is előkerül, emlékeztetve a sietségre, amellyel a felszabadult nép útra kelt - nem volt idejük megkeleszteni a tésztát.

 

"1Megnyitottad a tengert előttük: száraz lábbal keltek át a tengeren. A mélységbe taszítottad üldözőiket, mint valami követ, a vad vizekbe." ( exodus, azaz a kivonulás könyve).

 

Egyes tudósok szerint a Thera (ma Szantorini) vulkán kitörései nagyjából  i. e. 1642 és 1440 között folytak. Ez a kis vulkáni sziget egész egyszerűen fölrobbant. A hatalmas explózió egyike volt a világtörténelem leghatalmasabb és legpusztítóbb tűzhányókitöréseinek. A robbanás által keltett szökőár (cunami)  (Kréta szigetének közelében) elvonta a vizet még  a Vörös tenger azon szakaszáról is, ahol a Zsidó törzsek átkeltek a tengeren.

  Az átkeléssel kapcsolatban térképeket és további kutatási leírásokat találsz itt!

2023. március 13., hétfő

Mit tegyek?

 


 - Hol érzi ön a legnagyobb harmóniában magát, és mi az ön
számára a legnagyobb boldogság?
- Nem tudom, nem vagyok biztos benne.
- Találja meg- És kövesse azt!

2023. március 7., kedd

10 milliószoros nap MEGTERVEZÉSE a jobb hatékonyságért

 

Mit tehetünk, hogy a lehető legtöbbet kihozhassuk a 10 milliószoros napból és  minden napunkból? 

1.Én Szeretet meditációval kezdtem és ha tehetném, egész nap ezt végezném, csak a teendők stb elvonják a figyelmemet. Bár ma reggel úgy döntöttem,a légzésemet ehhez igazítom és kértem, ha külön nem is gondolok rá, akkor is működjön. 

2.Aztán átadtam a mai  nap problémáit, feladatait a Belső bölcsességemnek kérve, hogy mutassa meg mit tegyek, mit mondjak mikor és kinek. 

3.És segítséget kérek ahhoz, hogy mindig visszanyerjem a figyelmemet, hogy a belső békémre hangolódva meghalljam a válaszokat.

4. Aztán a mai mantrámat kiírtam egy papírra és a nap folyamán minél többször igyekszem elolvasni: "MOST KÖNNYEDÉN MEGBOCSÁJTOK! Ez ledönt minden szeretet elé épített korlátot. Ezáltal minden, amire vágyom könnyedén és örömtelien beáramlik az életembe!" 

Nem kell megvárni vele a következő 10 milliószoros napot, mert ez a gyakorlat akár naponta megismételhető :)

Balajthy Gréta

További gondolatokat találsz itt! 
 

2023. február 28., kedd

Mire jó a Spirulina?

 

Fotó: Gyogynovenysziget
A modern étrendünk tele van alacsony tápértékű, feldolgozott ételekkel. Sok ember külön vitamint és ásványi anyagokat szed. Most a tudomány a vitaminokon túl fitonutriensek után kutat.

A Spirulina algák egyszerű felépítésű növények. Testük nem tagolódik gyökérre, szárra, levélre. Mint a növények nagy többségében, a legtöbb algában is van klorofill, de a zöld színanyag mellett más színanyagokat is tartalmaznak, mint pl. a piros fikoeritrint vagy a kék fikociánt, amely igen jótékonyan hat a csontok állapotára.

A spirulinát trópusi napfényfarmokon tiszta "ivóvíz-minőségű" vízben tenyésztik, ami nem tartalmaz semmi adalékot és vegyi anyagot. Magas klorofill tartalmuknak köszönhetően ezek az algák tökéletesen át tudják alakítani a napenergiát létfontosságú fehérjévé

A Spirulina algák sejtfala nem emészthetetlen cellulózból épül fel, hanem emészthető mucopoliszacharidból álló réteg képezi külsejüket. Ezért nem terhelik meg a szervezetet, és tartós fogyasztásra is alkalmasak. A spirulina ideális étrend-kiegészítő, mivel szervezetünket sok vitálanyaggal látja el.( Forrás és toábbi infót itt találsz: https://www.gyogynovenysziget.hu)


A Spirulinát szuperételnek tartják, mert a tápanyag összetétele hatékonyabb, mint bármely más ételé, növényé vagy gabonáé. Ezek a tápanyagok és fitonutriensek a Spirulinát egy teljes tápértékű alternatívává emelik a külön lévő vitaminokhoz képest.

A Spirulina a legjobb növényi fehérje forrás 65%-al, ami minden más természetes ételnél magasabb. Sőt még ennél is magasabb értékek is vannak a vitamin, ásványi anyag és különleges kivonatokban.

Három gramm naponta elképesztő mennyiségű béta karotint, B-12 vitamint és B komplexet, vasat, alapvető nyomelemeket és gamma linolenic savat tartalmaz. A vitaminokon és ásványi anyagokon túl a Spirulina gazdag fitonutriensekben és az egészséget pozitív irányba befolyásoló tápanyagokban.

Jogilag elfogadott táplálék vagy táplálék kiegészítő Európában, Japánban és a világ sok más országában.

A Spirulinának van a legmagasabb fehérje tartalma a természetes élelmiszerek között. A fehérjét aminosavak alkotják. Az alapvető aminosavakat a szervezet nem tudja előállítani, a táplálékkal kell bevinni. A Spiruinában benne van az összes alapvető aminosav.

A fehérje emészthetőség sok ember számára nagyon fontos. A Spirulina sejtfalai nem tartalmaznak cellulózt. Ez könnyűvé teszi az emésztését és a felszívódását. Alultáplált gyerekek és idősek estén hatékonyabb, mint a tejpor. Állapotos nőknek nagyobb a vitamin igényük, de nem nagyobb a kalória felvétel iránti igényük. Így aztán nekik is megfelelő a Spirulina.

A Spirulina gazdagon ellát bennünket vitaminnal. Gazdag természetes béta karotinban. A nagy dózisú A vitamin toxikus lehet, de a Spirulinában lévő béta karotin biztonságos. A béta karotinnal jó terápiás hatása van, ami csökkenti a szérum koleszterint és csökkenti a rák kockázatát.

A Spirulina a leggazdagabb B-12 vitamin és B komplex forrás. A B-12 vitamin szükséges a vörös vértestek előállításához.

A Spirulina vasban is gazdag, ami könnyen felszívódik a szervezetben.

A Spirulina koncentrált kalciumforrás. Ennek hiánya csontritkuláshoz vezethet. A Spirulinában szintén sok magnézium van. A magnézium segíti a kalcium felszívódást  segít szabályozni a vérnyomást.

A Spirulina klorofilban is gazdag, ami a jó hatással van a vérszegénységre. A klorofil méregtelenítő és tisztító hatású fitonutriens.

A Spirulina a legjobb természetes étel Önnek, családjának, állapotos nőknek és gyerekeknek.

Forrás:  http://www.gyogykave.hu

2023. február 21., kedd

Hogyan tudunk jól teremteni?

 "Mindenki a saját teremtett világában él."-mondják.

  Gyakran azon veszem észre magam, hogy bár a felszínen már mintha nyugalom lenne és úgy érzem: minden rendben, a mélyben -tudat alatt-  mégis ott lapul a dühös, elégedetlen, ítélkező, mindent jobban tudó "kis énem".    

  Megmutatja magát, én meg csak nézek... Jé, hát ez még mindig így működik? 

Korábban hajlamos voltam elkeseredni ilyenkor. Most is felbukkan ez az érzés, ugyanakkor  örömmel konstatálom, hogy egyre kevesebb ideig maradok benne és inkább a kétségbeesés és feladás kisértésén túllépve, nagy lélegzetet tudok venni, megnyugtatni az egomat és tudatosítani, hogy mi mellett is döntöttem? A MEGBOCSÁJTÁS, ELFOGADÁS, ÁLDÁS mellett?!
  Van, amikor észreveszem, de hirtelen nem tudok kijönni belőle, mintha örvénybe kerültem volna -ilyenkor-  hagyom végigfutni  a "programot", aztán nagy levegőt veszek és felidézem, hogy a "Békét is választhatom e helyett."
  Ami még  mindig ügy, hogy gyakran ÉSZRE SEM VESZEM, hogy már megint "egy régi lemez van fent" és nem azt teszem, ami mellett döntést hoztam... Bizony ez is az ego csapdája, mert így tud(na) újabb önmarcangolásra rávenni, ha hagyom.  

  De miért hagynám, ha a fenti kiutakat  már egész jól megismertem?

Balajthy Gréta

További gondolatokat találsz itt! 
 

2023. február 5., vasárnap

A hó varázsa


Zakopane jelentése "betemetett".

Hóba burkolózott itt minden,
csend van, tisztaság.

Ember magasságú hókupacok, természetes hócsúszdák, boldog gyermekkacaj.

Mese. Csodavilág!

www.mosoly100.hu