Jobb életet teremteni

„A legjobb módszer, hogy elérjük az általunk vágyott jövőt, ha megteremtjük azt – és olyan mértékben tudunk jobb életet teremteni, amilyen mértékben elhisszük, hogy erre képesek vagyunk.”
 ( Gordon Stokes )

Amikor az egó elfárad...

Az egójának is kell néha egy kis botox :)

Kate Jacobs Péntek esti kötőklub

 

William Shakespeare olasz lett volna?

William Shakespeare 1564-1616

Sokan vitatják, létezett-e egyáltalán az a William Shakespeare, aki olyan remek
darabokat írt, vagy valaki ezt az álnevet használta művei megjelentetésekor, hiszen a
szerző nemcsak Itáliát ismerte behatóan, hanem a nemesi, sőt a királyi szokásokat
és életvitelt is. Az igazi Will Shakespeare azonban egy iskolázatlan vidéki iparos
gyereke volt. A rejtély megoldását keresve állították már, hogy a Shakespeare név
mögött valójában Francis Bacont, Christopher Marlowe-t, sőt magát I. Erzsébet királynőt
kell keresnünk. Michelangelo Florio Crollalanza egy újabb név a hosszú listán.
(Origo)

                                                                               ***

    A regényírást megelőző kutatás során meglátogattam egy nyüzsgő kis piacot.    Maga   a    város   nem   különösebben figyelemreméltó, leszámítva néhány történelmi épületet a közepén. A híres szülötte emeli ki a többi közül. A lakosok úgy beszélnek róla, szeretettel, tapintható büszkeséggel, mintha személyesen ismernék. "Hát persze"- mondta nekem egy öregember az utcán, "Shakespeare itt született!":

Pedig nem Stratford-upon-Avonban jártam, sőt, nem is a közelében. Hanem Messinában, Olaszországban.

    Mark Rylance színész, rendkívüli Shakespeare-szakértő és a Globe egykori igazgatója azt mondja: "Aki azt állítja magáról, hogy ő írta Shakespeare darabjait, itáliai úti okmányokkal kell rendelkezzen." Nekem meggyőződésem, hogy Shakespeare, akárki volt is, az elveszett éveiben feltétlenül el kellett töltsön legalább egy kis időt Itáliában.

    És ha még egy lépéssel tovább megyünk? Mi van, ha Shakespeare maga is olasz volt? Ez Martino Iuvara professzor nagy vihart kavart elmélete.

   A nyugalmazott szicíliai professzor azt állítja a Shakespeare era Italiano (2002) cÍmű művében, hogy Shakespeare valójában nem is angol volt, hanem szicíliai. A következtetést egy kutatásra alapozza, melyet a palermói egyetem két professzora folytatott 1925 és 1952 között. Iuvara professzor szerint Shakespeare nem Stratfordbfan született 1564 áprilisában, ahogy általában hiszik, hanem Messinában, Michelangeló Florio Crollalanza néven. A szülei pedig nem John Shakespeare és Mary Arden voltak, hanem Dr. Giovanni Florio és Guglielma Crollalanza, spanyol nemes asszony.

Crollalanza (akinek a neve Iuvara szerint a "crolla': azaz rázni, angolul "shake': valamint a lándzsa, dárda jelentésű "lanza" szóból tevődik össze, melynek angol megfelelője "spear") külföldön tanult, ferences szerzetesek nevelték, ők ismertették meg a latin és görög nyelvvel, valamint a történelemmel.

   Michelangelo Florio családját (az akkor spanyol uralom alatt álló) Messinában üldözte az inkvizíció állítólagos kálvinista propaganda miatt. Giovanni Florio feltehetőleg szidalmazó írásokat adott ki Róma és az egyház ellen. A családja valószínűleg az inkvizíció idején hagyta el Itáliát, és költözött Londonba. Ott történt, hogy Michelangelo Florio Crollalanza úgy döntött, hogy angolra fordítja a vezetéknevét, keresztnevéül pedig az anyja, Guglielma "angolosított" változatát választotta, így lett William.

   Iuvara bizonyítékai között szerepel egy színdarab, melyet Michelangelo Florio Crollalanza írt szicíliai dialektusban. A darab címe Tanto traffico per niente, amit magyarul "Sok hűhó semmiért" -re lehetne fordítani. A könyvében szintén megemlít egy szólás gyűjteményt, melyet Michelangelo Crollalanza írt a tizenhatodik századi kálvinista Észak-Itáliában. A mondások némelyike megfelel a Hamlet egyes sorainak. Michelangelo apjának, Giovanni Floriónak korábban a birtokában volt egy ház, az úgynevezett Casa Otello, melyet egy nyugalmazott velencei admirális építtetett, aki féltékenységi rohamában megölte a feleségét. Michelangelo Florio Crollalanza azért hagyta el Olaszországot, mert az inkvizítorok már keresték az apját; Angliába menekült. A korabeli londoniak azt állították, hogy Shakespeare-nek akcentusa volt, a róla készült portrék pedig mediterrán megjelenésű, sötét bőrű férfit ábrázolnak.

   2008-ban a szicíliai polgármester petíciót nyújtott be Tony Blair miniszterelnöknek és II. Erzsébet királynőnek, hogy ismerjék el Michelangelo Florio Crollalanzát a Shakespeare-darabok igazi szerzőjének.

   Ha akarják, tarthatják izgalmas feltételezésnek, de megtehetik, hogy egyetlen szót sem hisznek el belőle. Bármit gondolhatnak. Talán igaz Michelangelo Crollalanza története. De talán nem több, mint egy történet, ami felélesztette a szerzőségről szóló vitát, és elmélyítette a Shakespeare kilétét övező rejtélyt.

   Ezt pedig az igazi Shakespeare, akárki is volt, úgy érzem, biztosan helyeselte volna.

                                                                                                       Marina Fiorato London, 2013

 
 

Ott, ahol rossz van, jónak is kell lennie.

 E két pólus nélkül nem létezne egyensúly. Nem az a dolguk, hogy kiirtsák egymást, ugyanis összetartoznak, miként a tűz és a víz, a föld és az ég, a hideg és a meleg.

Vavyan Fable / Molnár Éva, magyar regényíró

Intimitás New Yorkban

NEW YORKBAN MÁR-MÁR a feltétlen bizalom jele, ha valaki meghív bennünket a lakásába. Mert a dísztárgyak, bútorok vagy éppen a falak színe rengeteget elárul az illetőről. De hát máshol is ez a helyzet, nem? New York azonban mégis más, itt osztályok alapján alakulnak ki a szomszédságok. Az Upper East Side a régi pénz világa, a West Side az újé. A Downtownban a trendik laknak. Az összes többi robotoló, álmodozó és átlagos közép- és munkásosztálybeli pedig ezen kerületek között igyekszik találni magának egy lehetőleg svábbogármentes, nem túl drága lakást. De egy embert nem feltétlenül a környék határoz meg, ahol lakik. Lehet, hogy egy kis stúdiólakást bérelsz az East Side-i Madison sugárút tőszomszédságában, vagy egy épülettel arrébb egy hatalmas, többszobás lakásban élsz, amelyet a nagyapádtól örököltél. A midtowni irodákban a munkatársak azon törik a fejüket, vajon a másik saját erejéből jutott-e el oda, ahol tart, vagy a tehetős apuci kedvence. Mikor mindenki a benyomások alapján ítél, akarjuk-e, hogy megtudják az igazságot?

Ezért van az, hogy a mai New York-iak éttermekben szórakoznak. Vagy koktélbárokban. Vagy múzeumokban találkoznak. Persze, gyakran hivatkoznak a lakásuk méretére. Hogy a konyhájuk túl kicsi, nem lehet benne rendesen főzni. De mindez csak kifogás. A helyzet az, hogy ha úgy élünk, ahogy azt az anyagi helyzetünk lehetővé teszi, és nem sokkal fényűzőbben vagy sokkal szerényebben, akkor az mindent elárul rólunk - a világnézetünkről, stílusunkról. .. és a pénztárcánk vastagságáról. Persze ha akkora a lakásunk, hogy aki belép, megijed ... bár New Yorkban mindig lesz valaki, akinek még nagyobb és látszólag jobb a lakása. Ha kinyitod az ajtódat valaki előtt, az kétféleképpen reagálhat: vagy irigykedni fog, vagy lenéz.

Tehát egy ilyen városban, ahol a gazdagság és státus mindennél jobban számít, kevés intimebb gesztus van annál, ha valakit meghívunk a lakásunkba.

Éppen ezért mikor Marty felvetette, hogy milyen jó lenne együtt főzni nála, kellemes bort kortyolgatva, Anita pánikba esett. Na nem azért, mert a férfi esetleg más desszertre is számított, nem csak egy szelet tortára - Marty mindig is úriemberként viselkedett, és lépten-nyomon érzékeltette Anitával, hogy ő már attól is boldog, ha csak élvezheti a társaságát. Nem, Anita azért esett pánikba, mert még nem beszélgettek arról, hogy hol laknak. Tíz éve ismerték egymást, ez a téma mégsem került szóba. Ami egyébként New Yorkban cseppet sem meglepő. Kérdezz meg bárkit, hol lakik, csak egy útkereszteződést fog megadni, nem a pontos címét. Anita is mindig csak azt mondta, hogy "a park felé vezető úton" lakik. Marty sem mondta még soha, hol van a lakása. És olyan csodálatos ember volt, annyira szerette a kis üzletét, hogy Anita semmiképp sem akarta, hogy lássa az otthonát. A város egyik legszebb, legexkluzívabb épületében lévő lakását.

Anita büszke volt anyagi helyzetére, hiszen azt mutatta, Stan milyen keményen dolgozott, és mennyire szerette a családját. De egyben szégyellte is, pontosabban tudta, hogy mást zavarba hozhat. Attól tartott, hogy Marty esetleg azt fogja gondolni, nem elég jó Anitának. 

Kate Jacobs: Péntek esti kötőklub

Az összpontosítás

A tér (vízszintes) és idő (merőleges) találkozási pontja a jelen pillanat

A friss információ mindig szükséges  volt a túléléshez, így érthető, mennyire fontos számunkra, hogy tudjuk mi történik körülöttünk.

A hömpölygő információdömpingben gyakran már annak a megtalálása okoz gondot, hogy mire is fókuszáljunk.

Hajlamosak vagyunk a bonyolultnak tűnő kérdésekben kikérve mások véleményét még jobban belebonyolódni az egészbe, míg már nem érzékeljük hogy merre van az "arra" ?!

Mit tehetünk?

Tegyünk rendet: válasszuk ki, mi az, ami fontos/nélkülözhetetlen, akár csoportosíthatjuk is őket, ha szükségesnek érezzük:

    * Magánélet

    * energetizáló tevékenységek

    * munka

    * alkotó tevékenység

Amikor ez megtörtént, akkor könnyen rátalálunk az arany középútra.

A maradékkal pedig nincs dolgunk.

Mennyivel könnyebb így :) ?!

Használjuk a most hatalmát mely  a jelen pillanatban teljesíthető ki!

BG
További gondolatokat találsz itt!