NEW YORKBAN MÁR-MÁR a feltétlen bizalom
jele, ha valaki meghív bennünket a lakásába. Mert a dísztárgyak, bútorok vagy
éppen a falak színe rengeteget elárul az illetőről. De hát máshol is ez a
helyzet, nem? New York azonban mégis más, itt osztályok alapján alakulnak ki a
szomszédságok. Az Upper East Side a régi pénz világa, a West Side az újé. A
Downtownban a trendik laknak. Az összes többi robotoló, álmodozó és átlagos
közép- és munkásosztálybeli pedig ezen kerületek között igyekszik találni
magának egy lehetőleg svábbogármentes, nem túl drága lakást. De egy embert nem
feltétlenül a környék határoz meg, ahol lakik. Lehet, hogy egy kis stúdiólakást
bérelsz az East Side-i Madison sugárút tőszomszédságában, vagy egy épülettel
arrébb egy hatalmas, többszobás lakásban élsz, amelyet a nagyapádtól
örököltél. A midtowni irodákban a munkatársak azon törik a fejüket, vajon a
másik saját erejéből jutott-e el oda, ahol tart, vagy a tehetős apuci kedvence.
Mikor mindenki a benyomások alapján ítél, akarjuk-e, hogy megtudják az
igazságot?
Ezért van az, hogy a mai New York-iak
éttermekben szórakoznak. Vagy koktélbárokban. Vagy múzeumokban találkoznak.
Persze, gyakran hivatkoznak a lakásuk méretére. Hogy a konyhájuk túl kicsi, nem
lehet benne rendesen főzni. De mindez csak kifogás. A helyzet az, hogy ha úgy
élünk, ahogy azt az anyagi helyzetünk lehetővé teszi, és nem sokkal fényűzőbben
vagy sokkal szerényebben, akkor az mindent elárul rólunk - a világnézetünkről,
stílusunkról. .. és a pénztárcánk vastagságáról. Persze ha akkora a lakásunk,
hogy aki belép, megijed ... bár New Yorkban mindig lesz valaki, akinek még
nagyobb és látszólag jobb a lakása. Ha kinyitod az ajtódat valaki előtt, az
kétféleképpen reagálhat: vagy irigykedni fog, vagy lenéz.
Tehát egy ilyen városban, ahol a gazdagság
és státus mindennél jobban számít, kevés intimebb gesztus van annál, ha valakit
meghívunk a lakásunkba.
Éppen ezért mikor Marty felvetette, hogy
milyen jó lenne együtt főzni nála, kellemes bort kortyolgatva, Anita pánikba
esett. Na nem azért, mert a férfi esetleg más desszertre is számított, nem csak
egy szelet tortára - Marty mindig is úriemberként viselkedett, és lépten-nyomon
érzékeltette Anitával, hogy ő már attól is boldog, ha csak élvezheti a
társaságát. Nem, Anita azért esett pánikba, mert még nem beszélgettek arról,
hogy hol laknak. Tíz éve ismerték egymást, ez a téma mégsem került szóba. Ami
egyébként New Yorkban cseppet sem meglepő. Kérdezz meg bárkit, hol lakik, csak
egy útkereszteződést fog megadni, nem a pontos címét. Anita is mindig csak azt
mondta, hogy "a park felé vezető úton" lakik. Marty sem mondta még
soha, hol van a lakása. És olyan csodálatos ember volt, annyira szerette a kis
üzletét, hogy Anita semmiképp sem akarta, hogy lássa az otthonát. A város egyik
legszebb, legexkluzívabb épületében lévő lakását.
Anita büszke volt anyagi helyzetére,
hiszen azt mutatta, Stan milyen keményen dolgozott, és mennyire szerette a
családját. De egyben szégyellte is, pontosabban tudta, hogy mást zavarba
hozhat. Attól tartott, hogy Marty esetleg azt fogja gondolni, nem elég jó
Anitának.
Kate Jacobs: Péntek esti kötőklub
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése