2018. november 8., csütörtök

A gondolat ereje

„Az embernek megváltozik az élete, ha megváltoznak a gondolatai.
Ha más töltést kap a gondolat, akkor más irányt vesz az akarat, a cselekvés, hiszen cselekedeteink: láthatóvá vált gondolataink.

Ha pedig más irányt vesz a cselekedet, más irányt vesz az élet is - és így másképpen alakul
és alakít.”

Dr. Gyökössy Endre                             

2018. november 6., kedd

Szentpétervár

Nagy Péter kis háza ahonnan Szentpétervár építését felügyelte

Szentpétervár, Észak-Európa legnagyobb városa, a nagyhatalmú orosz cárok egykori székhelye grandiózus, letaglózó kirakatvárosnak épült, az volt a szocializmus idején és most is nagy mértékben eltér Oroszország városaitól. Kapcsolódó filmet itt találsz!

A fotózás napján  megtekintett látnivalók:
Marijinszkij-színház, Bronzlovas szobra, Admiralitás, Vaszilij-sziget, Mensikov-palota, Auróra cirkáló, Szmolnij-komplexum,  Szentpétervár legnagyobb temploma, az Izsák-székesegyház (gyönyörű mozaikok, freskók, márványok, szobrok, lapis lazuli és malachit bevonatú oszlopok és érdekes kiállítások), és a Péter-Pál-erőd: a Néva egy szigetét szinte teljesen elfoglaló építményben számos nevezetesség található, melyek közül kiemelkedik a Péter-Pál-székesegyház. Ebben a templomban vannak a cárok síremlékei Nagy Pétertől egészen az utolsó cárig, az 1918-ban kivégzett II. Miklósig.

2018. november 1., csütörtök

Halottak napja valójában a Szeretet napja

Ha már olvastad az Aranyfonalat és átélted gondolatait, sok csodálatos ember és lélek tapasztalatát, tudod, hogy
"NINCS HALÁL.
És nincsenek HALOTTAINK. Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött.
Akit szeretsz, az VAN.

Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.

…az igazi szeretet nem múlik el soha!”

„Az arcunk megváltozik, a világunk megváltozik, csak a szeretet nem, mert az örök…

„Egyszer egy évben láss a szíveddel, s akkor megérint a bizonyosság - bármilyen átváltozás történt is, és bármilyen messzire ment is az, akit szeretsz, mégis veled van. A rádió adóvevőnél sem számít a távolság, ha jó a vétel. Akit örökre elvesztettnek hittél - ott él veled.'”
                                                                                                               Müller Peter

2018. október 31., szerda

Mi marad utánunk?


"Amikor meghalunk, nem az marad utánunk, amit a sírunkra vésnek, hanem az, amit mások életébe szőttünk." 
Periklész

2018. október 30., kedd

Petrodvorec - Peterhof

 Petrodvorec - Peterhofban   készült fotókat itt találod!

A pompázatos palota helyett, Nagy Péter szívesebben lakott a parkban lévő kisebb pavilonokban.
A barokk stílusú, 16 m magas természetes teraszra emelt palotát Francesco Rastrelli tervezte és építette. Az épület homlokzata a tenger felé néz, 270 méter hosszan fehér oszlopok és ablaknyílások tagolják.
Ez a fantasztikusan szép épület a Nagy vízlépcső fölött emelkedik, amely természetes eséssel lenyúlik a tengerig.
A  lépcsőzetesen kialakított földterület felső szintjéről, a Finn-öböl és a Balti-tenger látható, és a távolban felsejlik Szentpétervár is.
Forrás és további infó itt!


2018. október 24., szerda

A megbocsátás az elengedés előfeltétele


A megbocsátás a Biblia nyelvén elengedést jelent, de amíg gyenge vagy, nem tudsz elengedni semmit, mert gyógyulatlan seb van a sérelmed helyén, és fáj. Addig nem felejted el, amíg meg nem erősödsz. A valódi önbizalom sérthetetlen.

Müller Péter

2018. október 23., kedd

Porvoo (Finnország)

                                 
                                         A Porvoo-ban készült fotókat itt találod!

Porvoot (Finnország) Finnország Szentendréje. Óvárosa az ódon faházaival, macskaköves utcáival a leghangulatosabbak közé tartozik Finnországban.

Porvoo Helsinkitől 50 km-re északkeletre található, Finnország második legrégibb városa (az első Turku). A hagyomány szerint 1346-ban kapott városi rangot, valószínűbb azonban, hogy erre 1380 körül került sor.Porvoo és Helsinki viszonya sokban hasonlít a Budapest és Szentendre közötti kapcsolatra.

A város nevének kialakulása rendhagyó. Kezdetben egy erőd volt itt, a lábánál kanyargó folyót pedig két szó, a borg (vár) és az å (folyó) összetételével Borgå-nak hívták. A finn nyelvben ez később Porvoo formában rögzült, és a középkorban gyorsan fejlődő várost is így kezdték nevezni. Ma a névadó erőd nyomai gyakorlatilag láthatatlanok.

A városnak 48 827 lakosa van, 51%-a nő, 49%-a férfi. Kétnyelvűsége a mindennapi életben is megjelenik. Az itteniek finnül és svédül beszélnek, néha egy mondaton belül. Körülbelül 65% a finnül beszélő, és 32% a svéd anyanyelvű. A lakosság 3%-a más nyelven beszél. Az itt lakók több mint fele a kereskedelemben és szolgáltatásban dolgozik, míg egyharmad az iparban.

A történelemkönyvek egybehangzó tanúsága szerint Porvoo 1760-ban bekövetkezett „bukását” és „feltámadását” egy finn módon főzött halászlének köszönhette. Egy kis konyhai figyelmetlenség miatt ugyanis 1760. június 11-én a város 293 házából 202 a tűz martaléka lett. 5 év alatt építették újjá a várost Gotthard Flensborg vezetésével – az eredetihez teljesen hasonlóan.

Jellegzetes, piros faházai a Porvoo folyó partján állnak. Ezeket valaha raktárként használták (parlamenti gabonacsűrök voltak), s manapság kényelmes lakásokat alakítanak ki bennük.

Forrás:Wikipedia