Terapeutánál

Miközben Maeve kétségbeesetten tekergette a kezét, dr

. Shrigley aggódó, de nem sajnálkozó, türelmes, de nem mártír, érdeklődő, de nem vájkálódó arckifejezéssel figyelte. Olyan benyomást keltett, mint aki bármeddig képes várni, akár egész nap, de addig biztosan, amíg le nem jár a terápiára szánt óra. És neki az is megfelel, ha egyikük sem szól egy szót sem. Ám ha Maeve mégis úgy dönt, hogy kinyitja a száját, akkor ő a legnagyobb örömmel végighallgatja.

Nem csoda, hogy csak annyi év tanulás után lehet valakiből terapeuta. Csak az arckifejezés tökéletesítése éveket vehet igénybe.

Dr. Shrigley jó asszony volt. A szakmaiság maszkja mögött szeretet és érzékenység pulzált. Bár tudta, hogy súlyosan megsért bizonyos határokat, nem tehetett róla; aggódott Maeve miatt. Gyakran gondolt rá a heti talá1kozóik között. Könnyen el tudta képzelni, milyen ember volt Maeve valamikor, és néha, egy-egy pillanat erejéig, azt is sikerült meglátnia, hogy milyen lehetne ismét. Persze azért tenni is kellett volna valamit. Dr. Shrigley azonban attól tartott, hogy Maeve át fogja adni magát a reményvesztettségnek, és letér a gyógyulás útjáról, még mielőtt elkezdődött volna a kezelés. Márpedig így sohasem lesz belőle teljes ember

Aztán Maeve mégiscsak beszélni kezdett...

 - Mindig a legjobbat gondoltam mindenkiről. És azt hittem, hogy a világ egy jó kis hely. De most ...

Marian Keyes: A legfényesebb csillag
Kapcsolódó cikk: A megunhatatlan LEGHUMOROSABB TERÁPIA